Aluinvent-DVTK: Kiélezett évadra számít az igazgató

Kevés, mindössze négy felkészülési meccset játszott a Diósgyőr (fehérben)
Kevés, mindössze négy felkészülési meccset játszott a Diósgyőr (fehérben)
Miskolc – Szabályváltozások is életbe léptek a mostani kosárlabda-bajnoki évad előtt.

A bajnoki évadot most kezdő Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata elé tűzött célokról a klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szabó Tamás már korábban nyilatkozott, aki a 4 közé jutást fogalmazta meg elvárásként. Ezt erősítette meg kedden Völgyi Péter sportszakmai igazgató:

– Nagyon nehéz szezonra számítunk, kiélezett lesz a bajnokság, és bár ezt minden évben elmondom, de ez most fokozottabban igaz. Ütőképes csapatot sikerült összehozni, amellyel szemben alapelvárás, hogy jusson be a 4 közé a bajnokságban. Két-három csapat a miénknél jóval erősebb kerettel rendelkezik, és minden meccsnek óriási jelentősége lesz alapszakaszban, így az elsőnek is, hiszen ellenfelünk, a ZTE közvetlen riválisunk lehet a 4 közé jutásért zajló harcban. Az edzéseket látva, a csapat készen áll, egy jó bajnoki rajt pedig lökést adhat a folytatásra is.

A tavalyi dobogósok

Az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója az erősebb csapatok közé a tavalyi évad dobogósait, a Sopron Basket, a CMB Cargo Uni Győr és az AKSC Szekszárd gárdáit sorolta, akik a múlt pénteken kezdődött új bajnoki idényt egyaránt győzelemmel indították.

aluinvent

– Véleményem szerint hektikus lesz ez a bajnokság, lesznek meglepetéseredmények – jelentette ki Völgyi Péter. – Például a nemzetközi porondon az idén nem szereplő PEAC erős csapatot rakott össze, és nem is lesz olyan sűrű a programjuk, mint a többi csapatnak. De az utolsó felkészülési mérkőzésünk, a Csata elleni találkozó is bebizonyította, hogy sok éles harc várható, és véleményem szerint, akik az ilyen végig nyitott meccseken, a hajrában is agresszívak tudnak maradni, azok fogják behúzni ezeket a találkozókat.

Szabályokról

A sportszakmai igazgató arról is beszélt, hogy lesz néhány szabályváltozás, amire figyelniük kell. Ezek között említette, hogy időkérés után választható lesz, hogy a játékot labdabedobással folytató csapat a támadó- vagy védőtérfélről jön vissza, és ezzel összefüggésben 14 vagy 24 másodperces lesz-e támadóideje, illetve arról is szót ejtett, hogy a technikai hiba megítélését követő büntetődobás után ott folytatódik a játék, ahol félbeszakadt, vagyis a játékszer nem feltétlenül marad a büntetőt végrehajtott csapatnál. És még egy érdekesség: ha dulakodás történik a pályán, az ebben résztvevők ellen büntetődobást kell ítélni, és ha mind a két csapat részéről mindenki részese lesz egy csetepaténak, akkor akár húsz büntetődobás is következhet egymás után a mérkőzésen.

ÉM-BCS


Az Aluinvent-DVTK kerete

Mezszám Név Születési idő Magasság Poszt

5 Szabó Fanni 1994. 09. 19. 182 cm 2-3
7 Kányási Veronika 1999. 05. 27. 179 cm 2-1
10 Eperjesi Nóra 1999. 02. 18. 173 cm 2
11 Medgyessy Dóra 1986. 07. 21. 175 cm 1
12 Katona Szidónia 1993. 09. 02. 182 cm 3
14 Egle Sulciute (litván) 1985. 08. 31. 191 cm 4-5
15 Zele Dorina 1992. 02. 13. 185 cm 4
24 Maja Skoric (szerb) 1989. 10. 11. 187 cm 3-4
30 Kiss Angelika 2001. 03. 12. 189 cm 5
32 Shatori Walker-Kimbrough (amerikai) 1995. 05. 18. 180 cm 2
45 Chanel Mokango (kongói) 1988. 10. 13. 195 cm 5-4
99 Frindt Nikolett 2000. 08. 20. 175 cm 2-1

Vezetőedző: Cziczás László
Másodedző: Zsiga Zoltán



A csapatfotózáson alternatív beállások is voltak
Miskolc - A 2018/19-es évadban az első tétmérkőzését játssza szerdán az Aluinvent-DVTK Miskolcon. A női kosárlabda NB I 1. fordulójában szerdán 18:30-tól Aluinvent-DVTK – Zalaegerszegi TE NKK bajnokit rendeznek a miskolci városi sportcsarnokban. Az évadnyitó előtt Diósgyőrben tartott tegnap sajtó...