Aluinvent-DVTK: Gumicsizmát azért nem visznek

Akt.:
Skoric (jobbra) és társai nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé
Skoric (jobbra) és társai nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Szerdán az olaszországi Velencében játszik Európa Kupa mérkőzést az Aluinvent-DVTK.

A női kosárlabda Európa Kupa csoportkörének a 3. fordulójában, a G-csoportban szerdán 19.30-tól Reyer Venezia – Aluinvent-DVTK mérkőzést rendeznek az olasz gárda otthonában.

A velenceiek egy hete, az Európa Kupa 2. fordulójában, a cseh KP Brno vendégeként kikaptak (66-64), ami annak tükrében meglepetésnek számít, hogy a tavalyi Európa Kupa sorozatban döntőt játszottak (a török Galatasaray ellen 72-65-re nyertek és 90-68-ra kikaptak). Az idén az Euroligában szerettek volna indulni, és bár a lett TTT Riga elleni selejtezőt két vereséggel elveszítették, a keretüket nem az EK-ra állították össze, amit az is jelez, hogy a múlt hét végén az Euroligában szereplő egyetlen olasz együttest, a Famila Schiót idegenben győzték le (67-62). Ezzel a sikerükkel egyedüli százszázalékos csapatként, öt győzelemmel az élen állnak az olasz bajnokságban.

Az olaszok keretéről

A Reyer Venezia keretében egy volt magyar válogatott, Cyesha Goree szerepel, az ott is meglevő légiós korlátozó szabály miatt zömmel Európa Kupa találkozókon lép pályára. Mellette a lett válogatott, Európa-klasszis magas bedobó-erőcsatára, Anette Steinberga, az amerikai hátvéd Jolene Anderson és a szintén amerikai állampolgár, a WNBA-ben szereplő Phoenix Mercury centere, Marie Gulich jelenti a légiós kontingenst. A 2017-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében a Magyarország – Olaszország meccsen, amit 49-48-ra az itáliaiak nyertek meg, két jelenleg is Reyer Venezia játékos játszott, Maddalena Gorini és Valeria De Pretto. Ők szintén húzóemberei az észak-olasz gárdának, de fontos láncszem a csapatunkban és a gólszerzésben a hármas poszton játszó, 189 cm magas Martina Bestagno is.

A Győrről

Az Aluinvent-DVTK delegációja tegnap délben indult Miskolcról Kassára, ahonnan repülővel, Bécs érintésével utaztak Velencébe. A piros-fehérek jó hangulatban vágtak neki az újabb idegenbeli találkozónak, hiszen a múlt vasárnap újabb fontos győzelmet arattak. Mint utóbb kiderült edzőt is buktattak, hiszen a CMB Cargo UNI Győr elleni 79-74-es, vendégként elért siker után a vesztes gárda szakvezetőjétől, Sandro Orlandótól megváltak.

Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a Venezia a Brno elleni meccsét eltaktikázta.” Cziczás László

– Tudtuk, hogy nem a legjobb formában levő csapathoz utazunk, de azzal is tisztában voltunk, hogy a bajnokságban az egyik legerősebb kerettel rendelkező gárda a Győr – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Ellenfelünk ezen a meccsen küzdött talán a legjobban, ezért is nagyon értékes ez a siker. Hittünk a győzelemben végig, akkor is, amikor átvették a vezetést. Kevés olyan csapat van, amelyik ilyen játékszituációban nem omlik össze, nem veszíti el a meccset. Mi meg tudtunk újulni és nagyon fontos győzelmet arattunk. Mondom ezt azért, mert szerintem a Győr fel fog jönni, magához fog térni, és az alapszakasz végén a négy közé kerülésért számolni kell majd velük, emiatt a vasárnapi győzelem nagy jelentőséggel bír majd.

Extra bónusz?

Azt is felvetettük Cziczás Lászlónak, hogy mivel több mint egy hete azt nyilatkozta, hogy a múlt szerdán kezdődött négy meccses idegenbeli sorozatból a Győr elleni találkozó a legfontosabb, ezek szerint a Nantes elleni siker már a bónusz kategóriába sorolható, egy esetleges újabb győzelem Velencében pedig már extra bónusz lenne.

– Egy hete úgy voltam ezzel, hogy ha ebből a három meccsből egyet megnyerünk, és az az egy a Győr elleni, akkor nem kell a kardunkba dőlni. Hogy kettőből kettő megvan, az fantasztikus. A harmadikon Velencében, ha lesz alkalmunk győzni, akkor mindent megteszünk ennek érdekében. Ha viszont a sok-sok utazást követően picit fáradtabb lesz a csapat, ami benne van a pakliban, akkor lehet, hogy már meccs közben a szombati, BEAC elleni idegenbeli bajnokit helyezzük a fókuszba. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert a Venezia a Brno elleni meccsét eltaktikázta, nem a legjobb kerettel álltak ki, ám a múlt hét végén, a Schiót legyőzték és bizonyára meg akarják mutatni, hogy az egy héttel ezelőtti vereségük csak kisiklás volt – mondta Cziczás László, aki arra a kérdésre, hogy az árvíz sújtotta Velencében lesz-e idejük katasztrófa-turistáskodni, hogy visznek-e magukkal gumicsizmát, tréfásan ezt felelte: – Erről nem volt szó, de azt mondtam a lányoknak, hogy fürdőruhát és úszósapkát tegyenek be, hogy ha esetleg olyan helyen kellene meccset játszani, ahol víz van, egy jó olasz-magyar női póló meccset össze tudjunk hozni.

ÉM-BCS


A G-csoport állása

1. Aluinvent-DVTK 2 2 – 174 -146 4

2. KP Brno 2 1 1 125-141 3

3. Reyer Venezia 2 1 1 152 -126 3

4. Nantes Reze 2 – 2 147-185 2