Aluinvent-DVTK: Élesség az alapszakasz hajrájának tülekedésében

Aluinvent-DVTK: Élesség az alapszakasz hajrájának tülekedésében
Miskolc – A csütörtöki nőnap miatt a szombati kosárlabda bajnokit ingyen tekinthetik meg a hölgyek.

A női kosárlabda NB I 20. fordulójában szombaton 18.45-tól Aluinvent-DVTK – KSC Szekszárd mérkőzést rendeznek a miskolci városi sportcsarnokban. A tét mindkét együttes számára jelentős: három fordulóval az alapszakasz zárása előtt a csapatok arra hajtanak, hogy a rájátszás szempontjából a lehető legjobb pozíciót csípjék el. A tolnaiak esetleges győzelmükkel óriási lépést tennének az alapszakasz megnyerése felé (az utolsó két meccsükön előbb a BEAC-ot fogadják, majd a PEAC vendégei lesznek) a piros-fehérek pedig a jelenlegi negyedik helyük megőrzéséért, ami a rájátszás első körében, a negyeddöntőben pályaelőnyt érne, az ötödik elleni párharcban (érdekesség, hogy a DVTK is még a PEAC-hoz látogat, és a BEAC-ot fogadja).

Mire számít?

Hogy mire számít a mostani mérkőzésen a diósgyőriek szakvezetője?

– Arra, amit a Szekszárd mutatott az egész szezonban – jelentette ki Stefan Svitek, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – Vagyis kemény, agresszív védekezésre, egészpályás letámadásra, modern kosárlabdára, ahogy azt ma játszani kell. Illetve azon túl is egy kicsire, de ezt nem nekünk, játékosoknak, edzőknek kell megítélni, hanem majd a játékvezetőknek. Szóval az ellenféltől erre számítunk, magunktól pedig arra, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk a szombati meccsen. Szerintem jó ritmusban játszottunk, és biztosan nem véletlenül sikerült legyőzni az erős győri csapatot, hanem azért, mert jól kosárlabdáztunk, az elejétől jól védekeztünk. Ezeket akarjuk folytatni a mostani mérkőzésen. De ez nem lesz egyszerű, mert jó csapat lesz az ellenfelünk, akiknek minden poszton jó játékosaik vannak. Reméljük, hogy sok szurkoló lesz kint a meccsen, jó hangulatot teremtenek, és támogatnak minket a lelátóról, hajtanak minket a siker felé.

Milyen hatással?

A diósgyőri szakvezető arra a kérdésre is válaszolt, hogy a múlt szombati, idegenbeli siker milyen hatással volt a csapatra:

– A játékosoknak mindig segít a győzelem, önbizalmat ad, de megint új ellenfél jön, semmi nem lesz ugyanaz, mint volt, nincs két egyforma meccs, a női kosárlabdában főleg nem. Mi akarjuk diktálni a tempót ezen a mérkőzésen, függetlenül attól, hogy nem véletlenül áll ilyen jól a Szekszárd.

A Stefan Svitek arról is beszélt, a Szekszárd játékánál az egészpályás letámadásra kell felkészülniük, arra, hogy az első passznál nehéz nyitni a játékot, és, hogy a palánk alatt nem szabad hagyni, hogy az ellenfél kosarasai kitolják onnan a diósgyőrieket.

A piros-fehérek helyzetét nehezíti, hogy aligha számíthatnak a magyar válogatott hátvédjükre, Raksányira, aki Győrben bokasérülést szenvedett, és emiatt még csütörtökön sem tudott edzeni.

– Berecz Csaba –



A női kosárlabda NB I állása

1. Sopron Basket 19 17 2 1573-1088 36 pont
2. Atomerőmű KSC Szekszárd 17 15 2 1299-1027 32
3. CMB CARGO UNI Győr 17 12 5 1331-1164 29
4. Aluinvent DVTK Miskolc 17 11 6 1251-1096 28
5. ZTE NKK 17 11 6 1161-1132 28
6. PINKK-Pécsi 424 19 7 12 1205-1368 26
7. Ceglédi EKK 17 8 9 1231-1197 25
8. PEAC-Pécs 17 7 10 1187-1218 24
9. Vasas Akadémia 18 5 13 1242-1455 23
10. MTK-Budapest 17 2 15 962-1337 19
11. BEAC Újbuda 17 1 16 1023-1383 18


Monica Engelman
Miskolc - Az amerikai Monica Engelman távozott a ­diósgyőri női kosárlabdacsapattól. Az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapatánál ebben a szezonban eddig hat külföldi lépett pályára (több már nem is fog, mert az átigazolási időszak lezárult), ugyanis a klub sérülések miatt kénytelen volt évad...

Fotó: BOON
Miskolc - Raksányi kiesése és a hazai 16-0-s széria ellenére is győzni tudott idegenben a Aluinvent-DVTK. A női kosárlabda NB I 19. fordulójában vasárnap este a CMB Cargo UNI Győr csapatának vendége volt az Aluinvent-DVTK gárdája. Jobban dobtak A tabella harmadik helyen álló házigazdák nem kezd...








hirdetés




hirdet�s