boon-sportoldal

2011.06.24. 15:28

Megbüntették Abdouramant

<p>A kameruni középpályásnak 100 ezer forintot kell fizetnie az edzéstől való igazolatlan távolmaradása miatt.</p>

Mint arról már beszámoltunk: a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának játékosa, Mohamadou Abdouraman nem öltözött át a csapat idei első edzésére, és miután Dudás Hunor a DVTK-t működtető cég ügyvezető az irodájába hívta és tárgyalt vele, úgy nyilatkozott a klubvezető, hogy felhívta a labdarúgó figyelmét arra, hogy vegyen részt a csapat másnapi edzésén. Csakhogy a kameruni középpályás csütörtökön meg sem jelent Diósgyőrben, és mivel távolmaradásának okát sem jelezte, így tegnap délután a fegyelmi vétségével kapcsolatban hozott döntést a klub vezetése.

Abdouraman érvényes szerződése ellenére nem jelent meg a csütörtöki edzésen, ezért 100 ezer forintos pénzbüntetésben részesül – tudtuk meg Dudás Hunortól. – Ha pénteken részt vesz az edzésen, akkor nem alkalmazunk vele szemben további szankciót, viszont ha ezúttal is távol marad, akkor a felnőtt csapat kretének az edzései helyett a jövőben az NB III-as együttesünk tréningjein kell részt vennie.

Mint azt az ügyvezető érdeklődésünkre elmondta: az év elején Abdorumannnal, három éves szerződést kötöttek és ebben nem szerepel olyan kitétel, amely szerint NB I-be jutás esetén azt újra kellene tárgyalni. Arra a felvetésünkre, hogy a középpályással kapcsolatban egyre erősebben lehet hallani, hogy török, albán csapat mellett belga és francia együttes is érdeklődik iránta, erről Dudás Hunor annyit mondott, hogy Abdouraman átigazolásának, kivásárlásának ügyében ezidáig egyetlen klub sem kereste meg a DVTK-t.


A DVTK kameruni légiósa csütörtökön sem edzett, pedig szerződése szerint kellett volna.

Miskolc, Diósgyőr - Az NB I-es labdarúgócsapatok közül utolsóként, szerdán a DVTK is megkezdte a felkészülést.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!