Aluinvent-DVTK: A vezetőedző már visszatért a nyári szabadságáról Miskolcra

Akt.:
Likhtarovich (fehérben) jövőjéről egyelőre semmi biztosat nem tudni
Likhtarovich (fehérben) jövőjéről egyelőre semmi biztosat nem tudni
Miskolc – Két és fél hét múlva kezdődik a felkészülés, de csak a keret fele ismert az Aluinvent-DVTK-nál.

Néhány napja visszatért Miskolcra az Aluinvent-DVTK élvonalbeli női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, Miguel de Jesús López Alonso. A spanyol szakember néhány hónapot otthonában, a Kanári-szigeteken töltött.

– Persze pihentem ez idő alatt, amíg távol voltam, de amikor szükség volt rá, akkor dolgoztam – mondta a diósgyőri csapat vezetőedzője, akit a 2016/17-es évadra is szerződés köt a klubhoz. – Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan kaptam az ajánlatokat a játékosügynökségektől, menedzserektől, és a keretünk szabadon maradt helyeire, a különböző posztokon szóba jöhető sportolókról gyűjtöttem információkat, néztem meg képi anyagokat. Elég régóta keresgéljük a megoldásokat annak érdekében, hogy versenyképesek legyünk az előttünk álló évadban. Bár a felkészülésünk csak augusztus közepén, 15-én kezdődik, és úgy volt, hogy csak két héttel ez előtt érkezem, végül mégis hamarabb jöttem, hogy mindent előkészíthessünk a rajtra.

A szakvezetőnek közbevetettük, hogy a játékoskereséssel eltöltött munka az eddig bejelentettek létszámát illetően nem tűnik túl eredményesnek, hiszen hivatalosan mindössze hat olyan sportoló van, akiről olyan hírt adott a klub, hogy a DVTK-ban folytatja pályafutását, és ha idevesszük Bach Boglárkát, aki az Észak-Magyarországnak adott nyilatkozatában jelentette ki, az U20-as Európa-bajnokság után hogy marad, akkor is csak hét kosarasról beszélhetünk, miközben a legtöbb riválisnál már szinte komplett csapatokról lehet tudni.

Több felelősséget

– A kiszemeltjeinkkel a tárgyalások jól haladnak, és a felkészülés kezdetére biztosan tudni fogjuk, hogy kikkel vágunk neki a szezonnak. Két és fél hétnek elégnek kell lennie erre – mondta López edző, aki arra a kérdésre, hogy az idén is négy légióssal vágnak-e neki a bajnoki idénynek, így felelt: – Az előttünk álló évadban több felelősséget teszünk majd a magyar játékosok vállára, mind a fiatalokéra, mind ez idősebbekére, ezért a légiósok száma is ehhez fog igazodni. Terveink szerint az utánpótlásból, a kadetből éppen csak „kiöregedett” fiatalok közül is szeretnénk 1-2 lánynak a felnőtt csapat edzésein lehetőséget adni. Ennek érdekében a terveink szerint az utánpótláscsapatok augusztus elején kezdődő felkészülésének első két hetében, a felnőtt csapat szakmai stábjának segítségével, Ambrus Erzsébet és Fodor Csilla közreműködésével feltérképezzük a szóba jöhető fiatalok fizikális és technikai adottságait, és ezek után döntünk arról, hogy kik látogathatják majd a felnőtt keret edzéseit.

„Olyan” állapotban

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a bajnoki idény mikor kezdődik, ugyanis a bajnokságra július 22-ig lehetett nevezni, és mivel még hiánypótlások ideje nem zárult le, így még azt sem lehet tudni, hogy 12, 11 vagy 10 csapatos lesz-e a női élvonal, emiatt pedig még versenynaptárat sem tudott kiadni a szövetség.

– Úgy kalkulálunk, hogy október elején kell az első bajnoki meccset játszani, úgyhogy valószínűleg héthetes lesz a közös felkészülés – mondta az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Azzal együtt, hogy a külföldiek egy picit később, szeptember 1-jén érkezhetnek. De mivel most is kapcsolatban vagyunk minden játékossal, így ismerik a következő hetek programját, és mindenki olyan állapotban fog megérkezni a felkészülés kezdetére, hogy az zökkenőmentesen indulhasson.

Lapunk értesülései szerint az előző évi keretből a három fiatal, Sikora, Arad és Kalocsai is marad, továbbá Szécsi Orsolya is igent mondott a folytatásra. Ezen túlmenően elsősorban centerhelyre érkezhet játékos, és nem biztos, hogy ismeretlen lesz a szurkolók számára, ugyanis egy olyan amerikai kosaras szerződtetéséről is lehet hallani, aki már játszott Magyarországon.

– Berecz Csaba –


Az Aluinvent-DVTK felkészülési mérkőzései

  • Szeptember 3. (szombat): CMB Cargo Uni Győr – Aluinvent-DVTK (Győr)
  • Szeptember 4. (vasárnap): CMB Cargo Uni Győr – Aluinvent-DVTK (Győr)
  • Szeptember 8–9. (csütörtök, péntek): Kolozsvári négycsapatos felkészülési torna, a résztvevő csapatok: Aluinvent-DVTK, CS Universitatea Cluj Napoca (román), A.S. Vicenza (olasz), és lehetséges, hogy a Fenerbahce (török).
  • Szeptember 24–25. (szombat, vasárnap): Losonci négycsapatos felkészülési torna, a résztvevő csapatok: Aluinvent-DVTK, USK Praha (cseh), Wisła Can-Pack Kraków (lengyel), Piesanské Cajky (szlovák).

A diósgyőriek keretéről

  • Maradnak: Czank Tímea, Rasheed Rita, Tina Jovanovic (szerb), Horváth Bernadett, Bach Boglárka, Szécsi Orsolya
  • Újak: Gorjanácz Ágnes (PEAC-Pécs), Adamecz Lilla (Vasas).
  • Távoztak: Bálint Réka (AKSC Szekszárd), Szabó Petra (HAT Agro Uni Győr).
  • Az előző évadban a felnőtt keret tagjaival edzett fiatalok, akik valószínűleg maradnak: Kalocsai Dorina, Arad Zsófia, Sikora Emőke.
  • Az előző évadban itt játszottak, még nem tudni biztosat róluk: Roneeka Hodges (amerikai), Tatsiana Likhtarovich (fehérorosz), Bartucz Daniella, Alissya Brewer (amerikai, sérüléséből felépülőben van), Horti Dóra (sérüléséből felépülőben van).










hirdetés