Aluinvent-DVTK: A védekezés lesz az alap

Akt.:
A piros-fehérek szombaton az Encs Városi Szabadidőközpontban szerepeltek
A piros-fehérek szombaton az Encs Városi Szabadidőközpontban szerepeltek - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A 11 fős kerettel próbálják a rájuk váró feladatokat megoldani a diósgyőri kosarasok.


Négy felkészülési meccsen van túl a 2017/18-as évad tétmérkőzéseire, ennek első állomására, a szeptember 29-i, Vasas elleni idegenbeli bajnoki meccsre készülő Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek a múlt hét végén két olyan találkozót játszottak pályaválasztóként, amelyet nem Miskolcon rendeztek meg, a náluk vendégeskedő – egy korábbi kolozsvári látogatást viszonozó – CS Universitatea Cluj Napoca gárdáját pénteken Ózdon, a Vasvár Úti Általános Iskolában, szombaton pedig az Encs Városi Szabadidőközpontban fogadták. A piros-fehérek mindkét alkalommal jobbnak bizonyultak a román első osztály tavalyi ezüstérmesétől, és ezeken a meccsen már majdnem mindenki pályára lépett.

Első évadját kezdi

A majdnem alatt Kiss Angelika kispadon maradása értendő, ugyanis a 16 éves kosaras kisebb húzódása miatt inkább pihent, míg a társai játszottak. A nyáron az U20-as válogatottban szerepelt diósgyőri nevelésű kosaras egyébként első évadját kezdi meg a felnőttek között, és, hogy sportolói pályafutása változatlan íven haladjon, magántanulóként végzi tovább a gimnáziumot, azért, hogy az első csapat délelőtti edzésein is jelen tudjon lenni.

Kiss Angelika nem egyedüli fiatalként csatlakozott a felnőtt kerethez az alapozás elején, de társai közül a 18 éves Schmidt Gréta csak az iskolai időn túli foglalkozásokon, vagyis a délutáni edzéseken lesz majd jelen, a vele azonos évben született Vörösházi Jázmin pedig az NB I/B-ben szereplő U23-as gárda edzésein és meccsein vesz részt.

dvtk_kosar3

Mindenki nagyon akar

A múlt hét végén pályára lépett 10 játékossal (Nagy D., Bach, Burkholder, Pecková, Melnika, Zele, Szabó F., Engelman, Aldazabal, Csipkó) és két meccset kihagyó Kiss A.-val együtt jelenleg 11 fős a diósgyőriek kerete, és ezzel kapcsolatban arról érdeklődtünk Stefan Sviteknél, a gárda szakvezetőjénél, hogy ez tekinthető-e végles létszámnak, hogy a pályára néhány év után visszatérő Csipkó Barbara jövője is tisztán látszik-e, hogy a pályán, az edzéseken, a meccseken számítanak-e rá.

– 11 fő van, ezzel a kerettel próbáljuk megoldani a ránk váró feladatokat, illetve jelen állás szerint Schmidt Gréta is velünk lesz délutánonként az edzéseken, mert kell, hogy legyen elég ember a közös gyakorlásokon, hogy tudjunk rendesen játszani 5 az 5 ellen – válaszolta érdeklődésünkre Stefan Svitek, az Aluinvent-DVTK szakvezetője, aki arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett csapata múlt hét végi játékával, így felelt: – Azért még látszódik, hogy nem sok meccs van mögöttünk, de mindenki nagyon akar és próbál a lehető legjobban játszani. Vannak hibák, van olyan, amit javítani kell, köztük iskolás hibák. Most is eladtunk jó pár labdát, de jó meccset játszottunk, a szombati, encsi összecsapáson ellenfelünk jobb formát mutatott, mint előzőleg, taktikailag fel voltak készítve. Mi ezeket a találkozókat arra is felhasználtuk, hogy megnézzük, ki kivel tud igazán jól, harmonikusan összejátszani. Az látszódott ezeken a mérkőzéseken, hogy annak a két játékosnak, akik csak egy hete csatlakoztak hozzánk, Engelmannak és Szabó F.-nek, a többiekhez képest van némi lemaradásuk, van egy kis bepótolnivalójuk, de az amerikai kosaras szombaton már jobb ritmusban kosarazott, mint egy nappal előtte.

dvtk_kosar2

Az elején járnak

Arra a felvetésre, hogy a meccseken az is látszódott, hogy elsősorban a csapatvédekezést igyekeznek összerakni, így felelt a diósgyőri szakvezető:

– Fontos rész a védekezés, valóban erre helyeztünk hangsúlyt, mert azt akarjuk, hogy ez legyen az alapunk, hogy ha nem megy annyira támadásban a játék, akkor tudjuk lassítani a mérkőzést. Arra szeretnénk törekedni, hogy ne adjunk el sok labdát, hogy kontrolláljuk a lepattanókat. Ez nagyon fontos, de nem megy egyik hétről a másikra ennek az elsajátítása. Azt meg csak halkan mondom: ilyenkor, a felkészülésnek ezen szakaszában még sok a hiba, és nem elkiabálva az eddigieket, viszonylag még jól is játszottunk, ahhoz képest, hogy mennyire az elején járunk még a meccseknek.

A folytatás

Ezen a hétvégén Kassán egy tornán vesz részt a diósgyőri kosárlabdacsapat, pénteken 15.45-től a PEAC-Pécs ellen lépnek pályára, másnap pedig vagy a házigazda szlovák Good Angels Kosice vagy a szerb Partizan Beograd ellen.

– Berecz Csaba –










hirdet�s