Aluinvent-DVTK: A “modern” kosárlabdát nem mindenki látja annak

Akt.:
Szécsi (a labdával) sokat tehet a DVTK sikeréért
Szécsi (a labdával) sokat tehet a DVTK sikeréért
Miskolc – Szekszárd – Diósgyőr női kosárlabda bajnoki negyeddöntőmeccset vagy -összecsapást rendeznek.

A női kosárlabda NB I-ben a rájátszás első körének második mérkőzését játssza Szekszárdon szombaton 18.00-tól az Aluinvent-DVTK együttese. A piros-fehérek a két nyert találkozóig tartó negyeddöntő második meccsén az Atomerőmű KSC Szekszárd gárdájának vendégei lesznek. A két csapat szerdai, Miskolcon megrendezett bajnokiját a Diósgyőr nyerte, egy kemény csatában felülkerekedve.

– Nehéz és kemény mérkőzés lesz ez is. Megnéztük a szerdai meccs videóját, és megpróbáljuk kiküszöbölni azokat a hibákat, amiket akkor vétettünk. A Szekszárdnak fontos lesz, hogy győzzön, mert ha ez nem sikerül nekik, akkor kiesnek, a rájátszás alsó ágára kerülnek. De számunkra is fontos a győzelem, már csak azért is, hogy minél több napunk legyen felkészülni a következő feladatokra – mondta Miguel de Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK szakvezetője, jelezvén, hogy egy picit előre is tekintenek, és várják a következő kört, amelyben a CMB CARGO UNI Győr – Ceglédi EKK párharc egyik csapata lesz az ellenfelük.

Ha nyer a DVTK

Ha Szekszárdon nyer a Diósgyőr, akkor az elődöntőre készülhet, ellenben, ha a piros-fehérek vereséget szenvednek, akkor a keddi, miskolci meccsen dől el, hogy melyik csapat folytathatja a legjobb négy között, és melyik az 5–8. helyért. Így vagy úgy, de most jön a sűrűje a Diósgyőr számára, ugyanis a bajnoki idény a hónap végéig tart, és gyors egymásutánban akár nyolc-tíz meccsen is pályára kell lépniük a DVTK játékosainak.

– Mivel a szezon elején kiadásra került a versenynaptár, így nem ér minket váratlanul ez a sűrűség, de az biztos, hogy picit fárasztó lesz – mondta a Diósgyőr spanyol vezetőedzője. – A szezon tervezésekor természetesen készültünk erre, és a nagy általánosságok mellett most a speciális tényezőket is figyelembe vesszük.

A 80-as, 90-es években

Miguel de Jesús López Alonsót arról is megkérdeztük, hogy a szekszárdiak edzője által „modern, agresszív” stílusúnak nevezett kosárlabdát felveszik-e, tud-e, akar-e így játszani az Aluinvent-DVTK, amire ezt a választ kaptuk:

– Ez szerintem nem nevezhető modern kosárlabdának. Mi a nemzetközi porondon, az Európa Kupában elég messzire eljutottunk, negyeddöntőt játszhattunk, de egyik csapatnál, ellenfelünknél sem tapasztaltunk hasonló játékot. Ez a fajta játék az 1980-as vagy az 1990-es években volt divat, amikor még 30 vagy 24 másodperc volt a támadóidő. Csütörtökön a hosszas videózás alkalmával megbeszéltük a csapat játékosaival, hogy miként kell reagálni ezekre a helyzetekre, és hogy számunkra az a legfontosabb, hogy mi a saját stílusunkat játsszuk.

– Berecz Csaba –



Máshogy jön le

Rasheed Rita, az Aluinvent-DVTK játékosa: – A Szekszárd edzője az első meccs után azt nyilatkozta, hogy modern, agresszív kosárlabdát játszottak. Azok után, hogy tavaly az akkor nálunk játszott Mima Coulibaly minden meccse után meg lett támadva úgy, hogy nem szánt szándékkal követte el a keményebb, kosárlabdában durvának tűnő mozdulatokat. Sajnos a Szekszárdnál ez máshogy jön le, akár tanítani is lehetne ezeket. De ez van, ezt a játékstílust kell felvenni. Nyerni megyünk oda, mindegy, hogy egy ponttal vagy többel, de meg kell szerezni a győzelmet.









hirdetés