Altorjai Sándor bekerült a Nemzetközi Torna Szövetség tanácsába

Budapest – Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára bekerült a nemzetközi szövetség (FIG) tanácsába.

A MATSZ közleményben jelezte, hogy a tokiói tisztújító kongresszuson szerdán választották be Altorjait a FIG legfontosabb döntéseit meghozó testületbe (council).

“Kétszer annyian jelentkeztek, mint amennyien bejuthattunk a tanácsba, ezért is külön öröm ez számomra, az eddigi tevékenységem elismerése is mindez. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan szakemberek támogattak, akiknek van szavuk és elismertek a nemzetközi tornaéletben, többek között az új FIG-elnök is” – mondta Altorjai.

Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke megjegyezte, hogy nagy sportdiplomáciai siker Altorjai beválasztása, mivel rendkívüli módon kiszélesedett a torna palettája, Chilétől Fidzsiig már minden nemzet jelen van a kongresszuson.

“Úgy érezzük, hogy Magyarország ott van a FIG vezető nemzetei között, számítanak ránk, adnak a véleményünkre, amelyet az adott magyar tisztségviselőn keresztül érvényesíteni is tudunk” – tette hozzá.

A kongresszuson részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is, aki felszólalásában köszöntötte a 20 év után búcsúzó FIG-elnököt, Bruno Grandit, és hangsúlyozta, a NOB nagyra tartja a tornát, amely az első három legnézettebb sportág közé tartozik. Grandit a japán Vatanabe Morinari követi az elnöki poszton.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés