Alszunk egy párat, aztán mi döntjük el, mi legyen a reggeli

Különös várakozás van a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonában
Különös várakozás van a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonában - © Fotó: Hajdú D. András
Bélapátfalva – Alig várja, hogy főzhessen, moshasson és takaríthasson magára az a 150 fogyatékkal élő, aki januárban elhagyja a bélapátfalvai intézetet, hogy kisebb lakásokban tanulja az önállóságot. A szerelmespárok végre mind közös szobába költözhetnek, és a fürdőszobához sem kell majd sorba állni. Harminc éve egy laktanyából alakították ki az intézetet, amely most megkezdte fennállása utolsó hónapját. Megnéztük, milyen a hangulat odabent. Szurovecz Illés riportja az Abcugon.

“Készülünk ezerrel, nagyon várjuk. Tágasabb és élénkebb lesz, nem beszélve az erkélyről” – mondta János, amint belépett a rendben tartott, valahogy mégis szedett-vetettnek tűnő szobába. Nem tudták máshogy megoldani: a két összetolt ágyon kívül egy íróasztal és egy fotel fér el az apró helyiségben, ahol a legjobb lakberendező is csak a fejét vakargatná. Persze valamikor a két ágy is külön volt, míg János egy éve össze nem jött csöndes barátnőjével, Melindával.

A Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonában most valami különös várakozás van a levegőben. Néhány nappal a Mikulás érkezése előtt ez nem is lenne feltűnő, ha nem tudnánk, hogy az idei lesz a 150 értelmi fogyatékossággal élő lakó utolsó karácsonya a 30 éve laktanyából átalakított otthonban. Próbálták barátságossá tenni az évek során, de mégiscsak egy intézetről van szó elkülönített osztályokkal, közös tusolókkal és műanyagtálcás menzával, ahol a csinos dekorációk sem feledtetik azt a nyomasztó érzést, ami minden kórházszerű hely sajátja.

abcug2Fotó: Hajdú D. András

A kormány intézményfelszámolási programjában összesen 660 fogyatékos ember költözhet januárban 6-12 fős lakásokba, családiasabb körülmények közé. A bélapátfalvai a legnagyobb intézmény, amely részt vett a pályázaton, és bár az elmúlt években szinte mindennap erre készültek, Tóth Erzsébet szerint megérte a fáradozást. “Így mindenki előtt kinyílhat az élet” – mondta az intézmény igazgatója. Kinyílhat Jánosék előtt is, akik már alig várják, hogy ne kelljen sorba állni a zuhanyzónál, és hogy könnyebben el tudjanak vonulni a többiek elől. “Ha most valaki hangoskodik, nincs mit tenni, mint eltűrni” – mondta János, aki Melindával együtt Szilvásváradra költözik, de lesz lakás Bükkszentmártonban, Bélapátfalván, Nagyvisnyón és Mónosbélben is.

Vége a túlgondozásnak

“Olyan szépek azok a lakások, hogy rájuk se lehet nézni. Jártunk már ott, tiszta luxus az egész, mint egy palota” – lelkendezett Vivi, egy másik enyhe értelmi fogyatékossággal élő lakó, akivel a szövödében találkoztunk először.”Végre kevesebben leszünk, nem lesz annyi vita. Meg hát, rendben tarthatjuk a lakást, főzhetünk, moshatunk, takaríthatunk!” – sorolta Vivi, mintha csak a világ legmókásabb dolgairól beszélt volna. Nem véletlen, hiszen a költözés célja éppen az, hogy a sérült emberek, amennyire csak tudnak, önállóvá váljanak.

abcug3Hamarosan már nem a menzán kell ebédelni | Fotó: Hajdú D. András

“Most 43 lakóra két ápoló-gondozó jut napközben, éjszaka pedig egy” – mondta Tóth. Így könnyebben érvényesül a régi rutin: mivel nincs idő a tanításra, sokszor inkább megcsinálják a lakók helyett azt is, amire amúgy képesek lennének. Ezt nevezi Tóth túlgondozásnak, amit januártól a dolgozóknak el kell felejteniük.

“Ez egy új szerep, de nem visszalépés. Nem fogunk helyettük megágyazni, takarítani és bevásárolni. Ők fogják eldönteni, mit reggelizzenek, és mikor legyen a vacsora, mi pedig abban fogunk segíteni, amit a képességeik miatt nem tudnak elvégezni” – folytatta. “Most nem tudnak csak úgy összeütni egy tejbegrízt, mert fix étkezési rend van. Ugyanígy nehezen jutnak el például Egerbe, mert nehéz az ilyesmit megszervezni. Januártól sokkal szabadabbak lesznek”. A váltást az elnevezés is jelzi: az eddigi ápoló-gondozókból kísérő-támogatók lesznek. “Most nehéz egyéni fejlesztést nyújtani, mert sok idő elmegy azokra, akik nagyobb odafigyelést igényelnek, a többiek pedig nem tudnak olyan jól kibontakozni” – mondta.

abcug4Tóth Erzsébet | Fotó: Hajdú D. András

“Hát, én nyilván nem fogok fűnyírózni” – nevetett a kerekesszékes, halmozottan sérült Szabolcs, aki a műanyag-csomagolóeszközöket gyártó műhelyben dolgozik. “Mosogatni, felmosni azért tudok, ezt fogom vállalni” – folytatta a fiú, miközben izgatottan mutatta a táblázatot, amelybe feljegyezte, hogy áll a termelés. “Műanyagzsákokat csinálunk szemetesnek és szennyesnek”.

Szabolcs januárban már egy bélapátfalvai lakóotthonban fog élni, de a munkáját így sem kell feladnia. Az intézet megüresedett helyén szolgáltató központot csinálnak, ahol folytatódni fog a szociális foglalkoztatás is. A szövöde és a csomagológyártó műhely mellett van kerámia- és asztalosműhely, kertészet, valamint konyhai kisegítő- és mosodai munka is, ahová az új lakásokból is bejárnak majd. Akik tudnak, önállóan buszoznak majd be reggel nyolcra, a mozgássérülteknek pedig megszervezik a szállítását. Tóth Erzsébet szerint a szociális foglalkoztatás nélkül még a legjobb egészségi állapotban levők is nehezen találnának állást, a napi munkarutinra viszont mindenképp szükségük van.

abcug5János és Melinda most még nehezen férnek el a szobájukban | Fotó: Hajdú D. András

“Én itt állandóan mozgásban vagyok” – erősítette meg János, akivel a szobájában már találkoztunk. “Locsolunk, ültetünk, gereblyézünk, mikor mit kell. Tavasszal üvegházban dolgoztunk, termesztettünk zöldségeket, amit leadtunk a konyhán, abból főztek a többieknek. Jó érzés volt, hogy azt ették. Amúgy meg táncolok és zenélek. Kongázok a Csörgős Zenekarban, és táncolok, most épp cha-cha-chát és palotást” – mesélte. “Még az előző otthonban kezdtem táncolni… Mondjuk, muszáj volt, de megszerettem” – mosolygott. Sőt, az állandó mozgás olykor messzebbre szólítja Jánost, aki nemrég harmadik lett pingpongból a Magyar Speciális Olimpia Szövetség egyik rendezvényén.

“Hát, ő alig bírta nélkülem” – bökött egy félmosollyal az arcán a jobbján ülő Melinda felé. “Nehezen bírjátok egymás nélkül?” – kérdeztem. “Ő igen” – nevetett.

abcug6Ricsi is nagyon várja a költözést | Fotó: Hajdú D. András

“A busz nem fog várni ránk. Ezt nagyon megtanultuk” – ismételte el többször is Ricsi, a kerekesszékes és vak fiú, aki a Fővárosi Kézmű Nonprofit Kft. textilfeldolgozó műhelyben dolgozik. Arról a 60 órás felkészítésről beszélt, amelyet az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tartott a lakóknak. Itt olyan helyzeteket szimuláltak, amelyek a kinti világban várnak rájuk: eljátszották, milyen lesz ügyet intézni a postán vagy az okmányirodában, megtervezték a szoba berendezését, és hogy ki kivel fog egy lakásban élni. “Én például tudok krumplit és répát hámozni, ruhát hajtogatni” – folytatta Ricsi, aki szintén várja már, hogy ne kelljen mindig várni a fürdőszobára, amiből most 43 főre jut egy. “Minden szobához külön fürdő lesz. Én Gusztival fogok lakni, akivel most is, ő nagyon sokat segít nekem, mindig hoz ennivalót, segít a fürdésnél és mindenhová elkísér. Alszunk egy párat, és már mehetünk is” – bizakodott.

A nagy családból kis család lesz

Tóth szerint nemcsak a lakók voltak eddig túlgondozva, de olykor a dolgozók is. “Nekik is sokkal nagyobb mozgásterük lesz, néhányan félnek is tőle, hiszen nem ehhez vannak szokva” – mondta. Nem úgy Vass Zoltánné, aki harminc éve dolgozik gondozóként. “Elhiheti, hogy nem a pénz motivál” – nevetett. “Most olyanok vagyunk, mint egy nagy család, ott meg olyanok leszünk, mint egy kis család. Én minden újra nyitott vagyok, és nagyon várom” – mondta, de hozzátette, hogy a költözés nagy váltást fog jelenteni mindenkinek. A dolgozókat több ezer órányi szupervízióval, mentorálással és más képzésekkel készítették föl a változásra, de Tóth szerint így is minden helyben dől majd el.”Úgy számolunk, hogy egy év kell, mire mindenki belerázódik”.

abcug7János épp a készülő új szobáját mutatja a telefonján | Fotó: Hajdú D. András

“A puding próbája az evés” – mondta Tóth a korábbi lakossági tiltakozásokkal kapcsolatban is. Szilvásváradon két éve aláírásgyűjtés volt a költözés ellen: néhányan a gyereküket féltették a sérültektől, más meg attól tartott, hogy elriasztják majd a boltból a turistákat. A tiltakozás hatására az önkormányzat kérte is a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy ne nyissanak náluk lakóotthont, de Tóth szerint végül elcsendesedtek a tiltakozások. “Semmiképp nem akartunk visszalépni, mert azzal más településeknek is okot adhattunk volna a tiltakozásokra”.

Ehelyett közmeghallgatásokat és érzékenyítő napokat szerveztek, ahol a helyiek együtt kézműveskedtek és barkácsoltak a lakókkal. “Mindig telt ház volt, de nem hiszem, hogy a legnagyobb ellenzők is eljöttek volna. Ők csak akkor fogják elfogadni őket, ha látják, hogy nincs mitől tartaniuk”.

abcug8Januártól sem áll le a munka a szövödében | Fotó: Hajdú D. András

A szerelmesek is egy szobába kerülnek

“Itt a lányok folyton veszekednek a fiúkon, de nekem csak a szomszédba kellett mennem, hogy párt találjak” – mesélt tovább Vivi, mintha csak egy percre váltunk volna el. Nemrég még a szövödében lelkendezett a rá váró házimunkától, de hamar kiderült, hogy más is van a dologban. “Tegnapelőtt volt hat hónapja, hogy összejöttünk” – mondta, és belekarolt szerelmébe, Janiba. Ha a János-Melinda párosnál a lány volt a szótlanabb, akkor itt éppen fordított volt a helyzet: Vivi mellett alig tudott szóhoz jutni kockás melegítős, tagbaszakadt barátja.

abcug9Jani és Vivi itt, a foteleknél töltik együtt a legtöbb időt | Fotó: Hajdú D. András

“Nem csak most lesz hat hónapja?” – kérdezett vissza óvatosan Jani, de Vivi hamar letorkolta. “Dehogy is, most volt. Még nem tudom, mit kapok ajándékba” – nevetett. Nekik nincs olyan szerencséjük, mint Melindáéknak, mert nem lakhatnak közös szobában, de Nagyvisnyón, az új házban ez is megváltozik. “Á, most nem lehet. De nem is járunk át egymáshoz, Okoska nem örülne, ha idejönne” – mutatott Jani szobatársának üres ágyára.

“Busszal fogunk bejárni dolgozni, én a szövödébe, Jani meg a kézműbe. Nagyon várjuk már. Még nem döntöttük el, hogy a rózsaszín, vagy a narancssárga szoba legyen-e a mienk” – mondta Melinda.

  • Szerintem a narancssárga, hangzott Jani javaslata
  • Miért? Szerintem inkább a rózsaszín.
  • De a narancssárga nagyobb.
  • Akkor a narancssárga lesz.

“Gyertek, zsebpénzosztás!” – szakította félbe őket egy kívülről jövő hang. A folyosó megtelt a lakókkal, akik sorban állva várták a jussukat, hogy aztán bevásárolhassanak a büfében. Jani is vett némi üdítőt, de most inkább spórol. “Télikabátot akarok venni. Azért a buszon majd csinosnak kell lenni, nem?”

Forrás: Abcug.hu








hirdetés