Alsózsolcán épített a Jánosik Kft.

Akt.:
Alsózsolcán épített a Jánosik Kft.
© Alsózsolca, metodista templom.
Jelentős városrehabilitációs fejlesztések történtek Alsózsolcán. A csaknem 390 milliós Európai Uniós és állami támogatással megvalósult projektek meghatározó részét, több mint 220 millió forintos értékben, a Jánosik és Társai Kft. végezte el – tájékoztatott Jánosik Lajos, a többszörösen minősített, tekintélyes kivitelezői kapacitással rendelkező cég tulajdonosa.

A városi önkormányzat a szociális rehabilitációs elképzelések munkálataiba konzorciumi partnerként bevonta a Magyarországi Metodista Egyházat és a Nők Közéleti Szerepvállalását Segítő Alapítványt is. A fejlesztésekkel szeretnék elérni, hogy a dél-keleti városrész jobb infrastruktúrával és kulturált közösségi terekkel bekapcsolódhasson Alsózsolca társadalmi, gazdasági vérkeringésébe.

A metodista templom bővítésével közösségi házat építettek. A kivitelezés során alapvető követelmény volt, hogy a már korábban megépült templomhoz teljes mértékben illeszkedjen a 430 négyzetméteres, új épületszárny. Tetőfedő anyagként 20 ezer darab, kézzel hasított, Erdélyből beszerzett fazsindelyt használtak fel. Az új létesítmény közösségépítő eseményeknek, a helyi társadalom fejlesztését célzó rendezvényeknek ad majd otthont. A templom melletti területen egy korszerű játszóteret is kialakítottak a fiatalabb korosztály számára.

A település sportprogramjait és a nagyobb tömegeket megmozgató szabadtéri rendezvényeit felújított sportpályán tarthatják meg a jövőben. A régi, aszfaltos kézilabda pálya helyén kialakítottak egy új 1056 négyzetméter alapterületű többfunkciós játékfelületet. A pályát öntött, színes gumiburkolattal látták el és három sportág küzdőterét jelölték ki rajta. Így focira, kézilabdázásra és streetballra is alkalmas. A nézők számára acél szerkezetű mobil lelátó készült, illetve a sportkomplexum köré járdát és parkolókat is építettek.

A játszó és fitnesz park is épült a sportpálya végében. Öntött gumi burkolattal ellátott 150 méter hosszú, 1,5 méter széles ovális futópálya fogja körbe a sport- és játékszereket, amelyeket fiatalok és felnőttek egyaránt használhatnak. Többek között kötélpálya, egyensúlyozó gerenda, forgópadló, karos légjáró, lábemelők és ülve nyomó eszközök is bekerültek a fitnesz parkba.
Az alsózsolcai munkálatok során a városi úthálózat egy részét is felújítottuk. Ez a belterületi keskeny utak kiszélesítését, padkák és vízelvezető árkok építését jelentette – mondta Jánosik Lajos