Kerekdomb Fesztivál: Három napig ünnepelt Tállya

Akt.:
Vidám társaság a Kerekdomb Fesztiválon
Vidám társaság a Kerekdomb Fesztiválon - © Fotó: Kozma István
Tállya – Hat helyszínen szórakoztatták a Tállyára látogatókat.

A tállyai Vincellér Ház Nagyszínpadán könnyűzenei koncertek és színházi előadások, a Mailloth-kastélyban gyerekprogramok és mozi, a római katolikus templomban komolyzenei koncertek, az Oroszlános Borhotelben irodalmi előadások, gasztroudvar és fröccsterasz, a Közösségi Házban színházi előadás várta az érdeklődőket hétvégén, a Hegyaljai Alkotóházban pedig népi iparművészek mutatkoztak be.

De a Tokaji borvidék festői településén a sportkedvelők sem maradtak program nélkül, hiszen benevezhettek a dűlők közti félmaratonra, a gyerekeknek pedig Lúdas Matyi futamot indítottak, amin a táv egy kilométer volt. A fesztivál idejére a tállyai pincék is kinyíltak, és borútlevéllel lehetett kóstolni a Tokaj-hegyaljai borokat.

tallya_kerekdomb_fesztival_10

Szombaton Szalóki Ági koncertjével nyitott a tállyai nagyszínpad, az énekes népzenei koncertet adott felnőtteknek, majd vasárnap a gyerekeknek tartott előadást a Mailloth-kastélyban. Ugyancsak a nagyszínpad fellépője volt szombaton Palya Bea, aki Psyché és Tovább Nő címmel tartott előadást. A késő esti koncertek közül sokan hallgatták meg Fábián Juli és a Zoohacker koncertjét, valamint népszerű volt a Jónás Vera Experiment is.

Az időjárás nem mindig kedvezett a fesztiválnak, szombaton többször is eleredt az eső. De szerencsére nem csak szabadtéri programok voltak, hiszen a Mailloth-kastélyban Maillot mozi szórakoztatta a közönséget, ahol a Malter Filmfesztivál filmjeit vetítették, valamint az Esterházy Péter emlékére készített, „…a mindiget javítom örökkére” című filmet is megnézhette a közönség.

Családbarát

A fesztivál szervezői igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a rendezvény családbarát legyen. A három nap mindegyikén gyermekmegőrző működött, hogy a koncertek alatt a szülők biztonságban tudhassák a kicsiket. Ezen felül játszóház, kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. És népszerű volt a ringató foglalkozás is, amit tényleg az egészen kicsiknek és szüleiknek tartottak hétvégén. Itt zenei kísérettel dalokat, mondókákat énekeltek közösen.

A tállyai katolikus templomban komolyzenei koncertek vonzották a közönséget, pénteken Rákász Gergely adott orgonakoncertet, szombaton pedig a Virtuózok léptek fel. Anastasia Razvalyaeva és Kovács Zalán duó­koncertje is népszerű volt, vasárnap pedig több megyei népdalkör lépett fel a templomban. A fesztivál utolsó napja igazi kuriózumot tartogatott, hiszen az idén először Tállyán mutatták be Nyáry Krisztián Így szerettek ők című előadását a Vincellér Ház nagyszínpadán. Az író mellett színpadra lépett Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Simon Kornél és a Kaláka Együttes is.

Szeptemberben is

Akik lemaradtak az idei első Kerekdomb Fesztiválról, azok pótolhatják, hiszen az idén kétszer, szeptember 8–10 között is várják Tállyára a látogatókat. Akkor is kulturális, sport-, gasztronómiai programok lesznek, és persze borkóstolás is.

ÉM-NSZR






Alsózsolca.
BOON.HU






hirdetés