Álrendőr és társai csalták ki egy kazincbarcikai idős nő pénzét

Álrendőr és társai csalták ki egy kazincbarcikai idős nő pénzét
Kazincbarcika – Több százezer forintot csaltak ki egy kazincbarcikai idős nőtől azok a gyanúsítottak, akik egy nem létező rendőri eljárás megszüntetésére, perköltségre hivatkoztak a sértettnél.

A sértettet egy álrendőr, úgynevezett „nyomozói előadó” hívta fel, hogy vele szemben eljárást indított a hatóság. De az eljárás megszüntethető, ha befizeti az eddigi eljárás költségeit. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 70 és egy 45 éves helyi nővel továbbá 55 éves férfi társukkal szemben folytatja csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a büntetőeljárást – tudatta az esetről beszámoló rendőrség közleménye.

ÉM


Szakértő: odafigyeléssel el lehet kerülni, hogy visszaéljenek bankkártyánk adataival
Budapest - Odafigyeléssel el lehet kerülni, hogy valaki adathalászok vagy bankkártyacsalók áldozatává váljon - mondta Zengő Andrea információbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán kedden. A szakértő elmondta: a bankjegykiadó automata használatakor érdemes olyan készüléket választan...

Miskolc - Több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amit a napokban fülelt le a NAV Borsod megyében. Az összehangolt akcióban a pénzügyi nyomozók az elcsalt adót szinte az utolsó forintig biztosították. A gyanú szerint egy Borsod megyei cégcsoport...