"Almazselé ízű ferdevillamos…"

Miskolc – Az ellenzék szerint nem véletlen, hogy a választás előtt néhány nappal dobta be a város a ferdevillamos ötletét.

Almazselé ízűnek nevezte a ferdevillamos ötletét Juga György (Fidesz) önkormányzati képviselő, a legutóbbi miskolci testületi ülésen. Utalva ezzel arra, hogy a négy évvel ezelőtti választás előtt pár nappal a városvezetés bejelentette: almazseléüzem települ Miskolcra. Ez nem valósult meg. Az ellenzéki képviselő elmondta: a ferdevillamos ötletét is a választás előtt pár nappal jelentette be Fedor Vilmos alpolgármester.

Nos úgy tűnik, az Avasra felfutó ferdevillamosból sem lesz semmi. Legalábbis abban a formában, amely az előterjesztésben szerepelt. Ugyanis a testület nem azt fogadta el, hanem a Fidesz által benyújtott módosító indítványt, amelynek lényege: a projekt teljes újragondolása.

Mint arról korábban írtunk, a városvezetés terve az volt, hogy egy sikló kötné össze a belvárost és a történelmi Avast. Az érvük emellett az volt: önrész nélkül valósulhatna meg, hiszen az unió 2 milliárd forintot adna erre. A közgyűlési ülésen azonban elhangzott – az ellenzék részéről –, hogy nem kimondottan siklóra, hanem a tömegközlekedés fejlesztésére írták ki az uniós pályázatot.

Nem végleges megoldás

Az erről szóló napirend tárgyalását Káli Sándor polgármester így kezdte: százéves elképzelés a városban, hogy a belváros és az Avas közvetlen kapcsolatba kerüljön. A polgármester hangsúlyozta: a tervek csupán tájékoztató jellegűek, nem biztos, hogy ez a végleges megoldás. Úgy tűnik, valóban nem, mert a Fidesz módosító indítványa a következőket tartalmazza: ebben a formában nem támogatják a megoldást, ezért a közgyűlés arra utasítja a polgármestert, hogy vizsgálja felül azt a tervet, amely az Avas és a belváros összekapcsolására született, azaz a siklóról szóló elképzelést.

De, mivel a pályázaton elnyerhető összeg jelentős, ezért a módosítónak van egy második pontja is, amely a nagy volumenű útfejlesztésekre elnyerhető pénzeket célozza meg. Ez összefüggésben lehet az Avas és a belváros összekötésével, hiszen, ha egy-egy helyen az út jobb állapotban lenne, akkor a tömeközlekedés is fejleszthetővé válna, például a Hideg-soron – ezt már dr. Szinay Attila, a Fidesz frakcióvezetője mondta lapunknak. Azt is: amint az útfejlesztés megvalósul, újragondolható lesz a tömegközlekedés fejlesztésére kiírt pályázat.

Legjobb megoldás

A ferdevillamos csak egy ötlet volt, hogyan is pályázhatunk a 2 milliárdra – mondta Szebeni Péter (MSZP) frakcióvezető-helyettes, mikor arról kérdeztük, hogy miért fogadta el a szocialista frakció az ellenzék módosító indítványát. A közgyűlési vitán kiderült – folytatta –, hogy nem a ferdevillamos a legjobb ötlet, ezért olyat kell találni, amely jobban megfelel a miskolciak igényeinek, amely kevésbé zavarja az ott élőket.

A pályázat a tömegközlekedés fejlesztésére ad pénzt, nálunk jelenleg folyamatban van a villamosprojekt, a buszbeszerzés, így arra gondoltunk, hogy a belvárost az Avassal összekötő tömegközlekedési eszköz, jó ötlet lenne – magyarázta. A kétmilliárd forintos pályázatot azonban ki kell használni, ezért fogadták el a Fidesz indítványát, hogy meg kell találni a legjobb megoldást – mondta.

Címkék: , ,







hirdet�s