Helyi közélet

2016.05.24. 18:53

MSZP: „A kormányzat nem hajlandó tudomást venni az embereket leginkább érintő problémákról”

Miskolc - Több módosítót is benyújtott az állami büdzsé tervezetéhez dr. Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő, annak érdekében, hogy több pénz jusson Miskolcra és környékére.

Miskolc - Több módosítót is benyújtott az állami büdzsé tervezetéhez dr. Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő, annak érdekében, hogy több pénz jusson Miskolcra és környékére.

„Egyebek mellett a panelrekonstrukciós program folytatására, a miskolci utak felújítására, a légszennyezettségi problémák felszámolására, a történelmi Avas fejlesztésére, vagy éppen a Pitypalatty-völgyi vízelvezetési gondok megoldására szeretnék állami forrásokat szerezni a jövő évi központi költségvetésből” – sorolta a szocialista képviselő. Elmondta: a jövő évi költségvetést már megint idejekorán, még a nyári szünet előtt el szeretné fogadtatni az Országgyűlés fideszes többsége. „Az már most látszik, hogy a kormányzat nem hajlandó tudomást venni az embereket leginkább érintő problémákról” – fogalmazott.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában