Állandó lett a rendőri jelenlét Bodrogkisfaludon

Akt.:
Állandó lett a rendőri jelenlét Bodrogkisfaludon
© Fotók: ÉM
Bodrogkisfalud – A bodrogkisfaludi közösségi házban avatták fel a körzeti megbízotti irodát.

Mostantól ismét állandó rendőri jelenlét lesz Bodrogkisfaludon, ugyanis a helyi közösségi ház épületében hivatalosan is felavatták az új kmb-irodát.

Minimális bűnözés

Az új irodában Széll János rendőr főtörzsőrmester két települést, Bodrogkisfaludot és Bodrogkeresztúrt látja majd el a jövőben – tudtuk meg Ádám Lászlótól, Bodrogkisfalud polgármesterétől.

A rendőri jelenlét eddig is folyamatos volt Bodrogkisfaludon, hiszen egy kezemen meg sem tudnám számolni, hány rendőr lakik a településen – mondta a szerda dél­előtti avatón Ádám László.

file6zny1ewsxxt1clsitkq0_650

– Kicsit szerény ez az iroda, de reméljük, a haszna annál nagyobb lesz a számunkra. Bár Bodrogkisfaludon szinte minimális a bűnözés, kisebb rendbontások és közlekedési balesetek elő szoktak fordulni, de azoknak a zömét nem helyiek, hanem átutazók okozzák…

Ádám László még elmondta, havonta egy alkalommal fognak majd ügyfélfogadást tartani az új irodában.

Nyugodt környék

„Nagyon szeretek Zemplénbe jönni, hiszen születésem okán magam is zempléni vagyok – mondta az avatóünnepségen Ruszkai József rendőr ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese. – Eszembe jutott, tíz évvel ezelőtt egy taktaközi településen avattunk kmb-irodát. Nem szeretném felidézni az akkori eseményeket, de annak akkor ott aktualitása volt. Ennek a mai irodaavatásnak nincs ilyen jellegű aktualitása. Hiszem és vallom, a biztonságba beruházott összeg mindig megtérül, hiszen az emberek biztonsága mindennél többet ér. Ennek a térségnek, azon belül is Bodrogkisfaludnak vonzereje van, egyre többen költöznek ide, mert ezen a településen nyugalmat, rendet találnak. Ha ezzel az irodával, az itt szolgálatot teljesítő rend­őrökkel ez a biztonság­érzet tovább fokozódik, akkor a célunkat el is értük.”

– BG –