Alig néhány család „bontja le” a történelmi Avast?

Alig néhány család „bontja le” a történelmi Avast?
Miskolc – Tömegesen „borházfoglalásnak” nem, csak pusztításnak láttuk nyomát.

A Nagyavason nyolc-tíz olyan borház áll, amelyben rendszeresen laknak olyan illegális lakáshasználók, akik a pincetulajdonosok szerint felelőssé tehetők a borházak megrongálásáért, feltöréséért, az értékesíthető vagy eltüzelhető dolgok ellopásáért. Több, téliesített borházban is élnek emberek a környéken, de ez a nyolc-tíz ház az, amelynek lakói a többieket valamilyen módon zavarják.

Egykor jobb napokat is látott már a Nagyavas, és a körülbelül ötven tagot számláló Avasi Borút Egyesület elnöke, Szegeczky Gyula reményei szerint még fog is, ehhez azonban át kell vészelniük a pincéknek és borházaknak a fosztogatók hullámait. Szerdán délelőtt Szegeczky Gyula társaságában jártunk a Nagyavason, de a Cseh László önkormányzati képviselő által korábban sajtótájékoztatón bejelentett „tömeges” beköltözést nem tapasztaltunk. A használatban lévő borházak általában megerősítve, már-már erődítménnyé alakítva, de gazdáik állandó figyelmének köszönhetően jó állapotban vannak, a magukra hagyott épületek viszont a fokozatos leromlás jeleit mutatják. A pincesorok városhoz közelebb eső építményei még jó kondícióban vannak, de a Hideg sor felőli részhez közeledve egyre több borház előtt száradnak kétes tisztaságú ruhák, játszanak murcos gyerekhadak és sanda tekintetű korcskutyák – az itt élőktől tartanak a pincegazdák.

 

Járőr nappal, tolvaj éjjel mozog

Szegeczy Gyula borházába eddig négyszer törtek be, és mint mesélte, még az utolsó félcsomag mosószert is elvitték. Az egyesület titkárát, Mészáros Andrást éppen a napokban lopták meg sokadszor, a magas, sűrű, szöges tetejű deszkakerítés sem tudta megakadályozni, hogy valaki a kamionfelniből készült, mázsánál is nehezebb bográcstartót elvigye. Eddig kétszer két órát töltött el a rendőrségen, de nem jutott odáig, hogy megtegye a feljelentését. Már arasznyi zárak, lakatok tömkelege, rendőrségre is bekötött riasztórendszer védi a vasalt ajtóval szerelt pincét, de korábban innen is százezres értékeket – muzeális tokaji borokat – vittek el a tolvajok.

Mészáros András szerint azt kellene elsősorban megtudni, hová viszik az innen ellopott vaskerítéseket, kapukat, rácsokat, csatornákat, mert ott legalább mindenki megtalálhatná a magáét. Beszélgetésünk közben az elnök megadja a titkárnak a városőrök telefonszámát: mint mondta, ott járőröztek, akkor kérte el tőlük, és megígérték, hogy hipp-hopp ott teremnek, ha hívják őket. „Az a baj, hogy mindenkit csak nappal láttunk itt járőrözni, pedig ezek az emberek csak éjszaka jönnek elő”, mondta Mészáros András.

Beszélgetésünk közben egy hölgy is megjelent: rokonáé az egyik ház, amibe eddig már többször is beköltöztek illegálisan, de a rendőrség megjelenésére azonnal távoztak a „lakók” – más alkalmakkor csak a nyomait fedezték fel annak, hogy „életvitelszerűen tartózkodott” valaki a borházban, amit a szomszédság – mindkét oldalon sokgyerekes, „zajos” családok – miatt nem látogat gyakrabban a gazdája.

Egy másik borháztulajdonos, Szabó Gábor megmutatta azokat az épületeket, amelyekbe ideigleneslakók szoktak bevackolni: az ajtók nyitva, a kerítés – ami előző nap még megvolt – hibádzik: bár öklömnyi lakat és vagy két méter lánc tekereg a kapunk, ez senkit sem téveszt meg, a kerítésalapot átlépve máris fedél alatt lehetnek azok – a gyaníthatóan hajléktalanok –, akik három ágyat vittek be magukkal a feltört borházba.

Kerestük Pásztor Albertet, Miskolc rendőrkapitányát, hogy megtudjuk: hány esetben kérték a pincetulajdonosok az utóbbi időben a rendőrség segítségét a beköltözők elleni, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk. A kérdésre még visszatérünk.

– ÉM-SZP –


 Kapcsolódó cikkek:

“Lyukósodik” a Nagyavas? 
Az avasi pincetulajdonosok félnek, hogy a környék a Lyukóvölgy sorsára jut: már így is megszaporodtak a betörések.

Feltört pincékbe költöznek az Avasról
Miskolc – Az avasi pincetulajdonosok félnek, hogy a környék a Lyukóvölgy sorsára jut: már így is megszaporodtak a betörések.

Elvben pincében is lehet lakni
A MIK senkinek sem vett borházat, aki mást állít, hazudik.


 








hirdet�s