Albrecht-MVSC-MVSI: Három játszmás meccsen, simán kikaptak Újpesten

Akt.:
Budapest, Miskolc – Vendégként szenvedett vereséget vasárnap délután az Albrecht- MVSC-MVSI NB I-es női röplabdacsapata.

A bajnokság 6. fordulójának meccsén új játékosokat vonultatott fel a zöld-fehér alakulat: Kovács G., Mészáros és Sinai Tatáról érkezett, míg Kovács E. visszatért társai közé.

A második jó volt

Az első szettben könnyen szerezte pontjait a hazai gárda, az MVSC igyekezett, a szett felénél azonban elfogyott a vendéglányok tudománya. 12-7 után zsinórban hat pontot gyűjtöttek az újpestiek, és mivel az MVSC nem tudott minőségi mezőnymunkát felmutatni, 18-8-at követően hamar véget ért a játékrész.

A második felvonásban nyoma sem volt a zöld-fehérek megilletődöttségének, Szajkóék nyugodtan és jól dolgoztak, fej-fej mellett haladtak ellenfelükkel. Ekkor remek küzdelem alakult ki, a nézők szép labdameneteket láthattak. 10-10 után viszont hullámvölgybe kerültek a vendégek, akik hadilábon álltak a nyitásfogadással. Az Újpest ezt kihasználva 7 ponttal elhúzott és 2:0-ra alakította az állást. A harmadik játszmában 4-0-lal nyitott az ÚTE, de az MVSC nem volt kiszolgáltatott helyzetben. Aztán jött a korábbi forgatókönyv: a 8-6-ot 15-6 követte és ekkor eldőlt a mérkőzés.

ÉM-KT


JEGYZŐKÖNYV

Újpesti TE – Albrecht-MVSC-MVSI

3:0 (9, 15, 9)

Budapest, 50 néző. V.: Suba, Jámbor.


Újpesti TE: Cseszljar, Horváth, Headen, Lakatos, Lutter, Leidgeb. Csere: Kötél, Hadnagy (liberók), Ancsin, Zolnai. Vezetőedző: Andrea Milodanovic.

Albrecht-MVSC-MVSI: Sinai, Mészáros, Kovács E., Kovács G., Szajkó, Kiss E. Csere: Nagy Zs. (liberó), Kocsis, Zsofnyák. Vezetőedző: Kerekes Attila.


Andrea Milodanovic: – Érvényesült a papírforma.

Kerekes Attila: – Gratulálok az ellenfélnek, ilyen arányban is megérdemelten nyert.








hirdetés