Aláírásgyűjtésbe kezdett a PSZ

Megkezdődött a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) aláírásgyűjtése a közalkalmazottak bérfejlesztése érdekében. A pedagógusoknak két hónap alatt 50 ezer hiteles aláírásra van szüksége, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a népi kezdeményezéssel – hangzott el a PSZ pénteki tájékoztatóján.

A pedagógusok jövő évi bértárgyalásait idén augusztusban kell elkezdeni a kormány és a pedagógus sztrájkbizottság korábbi megállapodása alapján. Ha a PSZ-nek sikerül összegyűjtenie a népi kezdeményezéshez szükséges 50 ezer aláírást, az sikeresebbé teheti a későbbi bértárgyalásokat – fogalmazott Varga László, a PSZ elnöke pénteki tájékoztatóján. A pedagógusok azt kifogásolják, hogy az idei minimálbér-emelés mellett a közalkalmazotti bértábla változatlan maradt.

A PSZ egyébként a minimálisan szükséges 50 ezer aláírás többszörösére számít. A támogató íveket intézményen belül igyekeznek összegyűjteni, mert nem szeretnének az utcán aláírásokat gyűjteni.

A PSZ elnöke elmondta: a nyár végén kezdődő tárgyalásokon a 20-ról 22-re növelt heti kötelező óraszámról szóló rendelet visszavonását fogják kérni a szaktárcától. Ebben a kérdésben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) három hete kezdett aláírásokat gyűjteni.