Alapítványi segítséggel tartanák fenn a Lengyel Gyulát?

Alapítványt hoznának létre a fővárosi Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola volt diákjai és tanárai az intézmény megmentése érdekében. Terveik szerint az iskola egyéves fenntartási költségeit gyűjtenék össze, és helyeznék el egy zárolt számlán addig, amíg nem találnak maguknak új fenntartót. Az iskola egyik szakszervezeti tagja szerint reális esély van arra, hogy ez hamarosan bekövetkezik.

Az idén 150 éves Lengyel Gyula bezárásáról március elsején döntött Fővárosi Közgyűlés, a döntést főleg az üresen álló, normatív finanszírozást elszívó helyekkel indokolták. A határozat szerint egy évig még az eredeti épületben maradhat az intézmény, a következő tanévtől azonban a II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskolába olvasztanák az iskolát.
Az épületben a legújabb elképzelések szerint két, fogyatékos gyerekekkel foglalkozó általános iskola alig több mint 60 diákja költözne. Ez Pécsi Ágnes, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) helyi titkára szerint “több mint gyanús”, hisz jelenleg összesen 643 diák tanul az iskolában. Ha jövő ősszel tényleg 60 diák lesz a többszáz férőhelyes intézményben, akkor kevéssé érthető, hogy az önkormányzat az alacsony kihasználtság miatt akarja elöltöztetni a Lengyel Gyula diákjait. Sokkal valószínűbb, hogy ingatlan-spekulációról van szó – mondta.

Az intézmény.most új fenntartót keres magának. A fennmaradás érdekében a jövő héten egy “iskola-mentő” alapítványt hoznak létre a kereskedőkké, sikeres vállakozókká lett öregdiákokkal együtt. Az iskola éves fenntartási költsége több mint 200 millió forint, de az állami fejkvótából ennek nagy részét finanszírozni tudná az iskola – vélekedett a szakszervezeti titkár.

A felvételi központba beérkezett adatokból kiderült: a szakiskolák bezárásáról szóló döntés utáni általános bizonytalanság ellenére az ősszel induló három osztályba összesen 140-en jelentkeztek, ebből 75 diák első helyen jelölte meg az intézményt. Ez világos bizonyíték arra, hogy szükség van az iskolára – mondta Pécsi Ágnes.

A nagy múltú kereskedlemi szakközépiskola korábban az Alkotmány utca 9-11. szám alatti épületben működött, amelyet a pesti kereskedők összefogásával hoztak létre, és 1967-ben vett el az állam. Az iskola tanárai most ezt az épületet is szeretnék visszaszerezni.