Alapítótagokat vesztett a HSZJSE

Alapítótagokat vesztett a HSZJSE
Sappadában, február 12-én, vétlen balesetben elhunyt két magyar jégmászó. Mindketten alapítói voltak a Hámori Szikla és Jégmászó Sport Egyesületnek.

Verõfényes volt a legutóbbi februári vasárnap Miskolc környékén. A Bükk-hegység kapuja, Hámor felé autózva eszembe jutott, milyen jó is volna sétálni, kirándulni egyet a családdal. Ezt a programot azonban felülírta egy meghívás: a hámori szikla- és jégmászók vártak, hogy elmondják nekem a szomorú igazságot. Elsõként érkezve elém jött az “Elnök”, Hímer József és az “Ügyvezetõ”, Seregi Ernõ. Hosszú másodpercekig nem találtuk a szavakat, majd elindultunk a nemrégiben birtokba vett, a tagok által rendbe hozott klubhelyiség felé, melynek ablakában két mécses égett két barát, a Hámori Szikla és Jégmászó Sport Egyesület (HSZJSE) két alapító tagja, a Budapesten élõ és dolgozó Kopándi Béla (36 év) és Ilku István (37 év) emlékére. Percek múltán kiderült, hogy egy kibõvített egyesületi ülés kezdõdik, hiszen sorra érkeztek a többiek, ki virággal, ki mécsesekkel, ki üvöltõ némasággal az arcán.

A szomorú tények

Idén már tizenhetedik alkalommal szerveztük meg a Sappada-i jégmászótábort, ahol eddig soha, semmiféle balesetünk nem volt – kezdte társai tájékoztatását Hímer József táborvezetõ-oktató. – Február 10-én érkeztünk meg Olaszországba, a Dolomitokhoz és a lehetõ legrövidebb idõn belül belevágtunk a gyakorlásba. Míg mi hétfõn a tábor többi tagjával a megszokott helyszínek egyikére mentünk gyakorolni, addig a rutinos, gyakorlott kvartett, Béla, az oktatóként is tevékenykedõ István, valamint a fõvárosi Marton-testvérek, Zoltán és Iván egy általunk eddig nem járt völgyben szerettek volna jeget mászni. Két és fél órát gyalogoltak hótalpakkal, mire eljutottak a kiszemelt völgykatlanban található jégfal aljához. Béláék a legelsõ adandó jégen kezdték el a mászást. Zoliék egy 50-60 méterrel távolabbi jégen indultak el, majd a fal utolsó harmadához közeledve óriási robajt hallottak és látták, ahogy Béláék tehetetlenül zuhannak lefelé. Azonnal lejöttek, Iván lerohant az elsõ olyan helyre, ahonnan értesíteni lehetett a mentést, Zoli pedig közben telefonon kért segítséget. A völgy aljában megtalált sérülteken a mindössze 20 perc múlva a helyszínre érkezõ mentõhelikopter orvosa sajnos már nem tudott segíteni.

Kivédhetetlen volt

A miértet kutatva Hímer József és a csapat többi tagja virággal és gyertyákkal másnap elmentek a baleset helyszínére. Már lentrõl látszott a jégfalon egy jelentõs méretû szürke folt. Kiderült, hogy a “szürkeséget” a falból kiszakadt, legalább négy köbméternyi, több tonnás jégtömb okozta, mely magával sodorta az ott mászó csákányosokat.

Pénteken Szálkai Istvánnal felmásztunk az úgynevezett végpontra és minden benthagyott felszerelést lehoztunk – folytatta Hímer József. – A felszerelések átvizsgálása során meghajlott, leszakadt csavarokat, kötélgyûrûket és maximálisan meghúzódott kötélcsomókat találtunk, melyek azt bizonyítják, hogy azok iszonyatos erõhatásnak voltak kitéve, ezek még egyértelmûbbé tették, hogy jégomlás okozta a tragédiát. Az ottani szakértõk szerint vélhetõen a szokatlan enyhe idõjárás játszott szerepet a jégtömb kiszakadásában, melyre elõzetesen senki sem számíthatott. Ezt az állítást megerõsítették az olasz hegyimentõk is. A baleset kivédhetetlen volt, bármelyikünk van ott, abban a pillanatban, ugyanez történik vele is!

A végsõ búcsú

A beszámolóból megtudhattuk azt is, hogy a magyar konzulátus munkatársa és a helyiek rendkívül korrekt módon igyekeztek segíteni az ügyek intézését. A tábor folytatása mellett döntõ csoport tagjai szerdán részt vettek a két sportember emlékére rendezett gyászmisén. Másnap megérkezett a szállítókocsi, mely hazahozta õket Magyarországra. Kopándi Bélától kedd délután 2 órakor, Taksonyban, míg Ilku Istvántól február 21-én, szerdán, 12 órától, a szintén Budapest környéki Besnyõben vesznek végsõ búcsút szeretteik, barátaik. Az egyesületi ülés zárszavát az jelentette, amikor a döbbent tagok megbeszélték a temetésekre utazás részleteit.

SZIS