Alakszainé dr. Oláh Annamária: “Itthon vagyunk, értéket teremtünk”

Akt.:
Miskolc új díszpolgára: Alakszainé dr. Oláh Annamária
Miskolc új díszpolgára: Alakszainé dr. Oláh Annamária - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Miskolc díszpolgára címet kapott az idei városnapon Alakszainé dr. Oláh Annamária. Miskolc volt alpolgármestere megtiszteltetésnek érzi a díjat, hiszen szülővárosától kapta.

– Hogyan tudta meg, hogy Miskolc díszpolgára cím birtokosa lett?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Kaptam a polgármestertől egy díszes levelet, semmi indoklás nem volt benne, csak maga a tény. Az első reakcióm az volt, hogy én erre méltatlan vagyok, hiszen az én szememben ez a kitüntetés nagyon rangos. A második gondolatom az volt, hogy mit fognak szólni mindazok, akikkel együtt dolgoztam, és akik legalább annyit tettek, mint én. A harmadik reakcióm pedig az, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a szülővárosomban kaptam. Azóta felhívtam polgármester urat, és mondtam, méltatlannak érzem magam a címre, ő pedig elnevette magát. Azt mondta, ezt hadd döntsék el ők. Te annyit dolgoztál önzetlenül a városért, mondta, hogy ez a legkevesebb, amivel megköszönhetjük…

– Tősgyökeres miskolci. Sőt, mi több, egy emblematikus helyen, a Weidlich udvarban nőtt fel. Milyen gyerekkora volt?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Számomra a ház volt a világ közepe, maga a csoda. Ötvenhárom gyerek lakott ott akkor, és mindent megéltünk együtt, a játéktól a komoly tragédiákig. Ott megtanultuk az életet. Emellett nagy hatással volt rám a színház. A szomszéd lakás ugyanis színészlakás volt, ott lakott egy ideig Latinovics Zoltán és Ruttkay Éva vagy épp Domján Edit. Minket, gyerekeket ez is elbűvölt, mint ahogy a mostani Antall József park helyén állt díszletraktár. Állandóan színházasat játszottunk.

– Innen nem vezet egyenes út odáig, hogy valaki gazdasági szakember legyen. Hogyan történt?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: 1978-ban érettségiztem, ez volt az az idő, amikor ismét elkezdett kinyílni a világ nekünk, magyaroknak. Egyre több közgazdasági szakirodalom vált elérhetővé, és engem érdekelni kezdett, hogyan működik a világ. Egyre határozottabban éreztem, hogy közgazdaságtant akarok tanulni. Egyetemi képzés csak Budapesten volt, így – szüleim nagy meglepetésére – oda jelentkeztem. Hihetetlen vonzás volt, de nagy csalódás lett. A marxizmus-leninizmus volt a fő tantárgy, semmi igazán használhatót nem tanulhattunk. Akkor még nem lehetett szabadon vándorolni az egyetemek között, így az intézményen belül próbáltam engem érdeklő szakot keresni, így esett a választásom a mai kifejezéssel makrogazdasági szakra. Ez már tetszett, nagyon erős matematikai képzés volt, az elemzések és a tervezés módszertanát tanultuk. Aztán visszajöttem Miskolcra, és az okozta az első keserűséget, hogy amit ott tanultam, nem tudtam itthon használni.

– Miért?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Ez már nem ugyanaz a Miskolc volt. Úgy 2–3 év múlva tudatosult bennem, hogy elkezdődött a leépülés a városban. Nagyon élénk emlékem egy 1985-ös beszélgetés. Összehívott minket, fiatal közgazdászokat az akkori politikai vezetés, és az ottani tájékoztatón elhangzott, föl kell készülni, hogy Miskolcon két generáción keresztül a fű sem fog nőni. Mindez a kohászattal kapcsolatos döntésekkel volt összefüggésben, gyakorlatilag akkor jelentették be a végét. Ott ültem, és határozottan emlékszem, ahogy kialakult bennem a dac és az érzés, hogy ezt nem engedhetjük. Visszagondolva – épp 30 év telt el – az a nap végigkísérte az életemet. Erősnek, fiatalnak éreztem magam, és úgy gondoltam, ezt nem hagyhatom.

– Ilyenkor szoktak az emberek elmenekülni…

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Ez mindenkiben felmerül, persze, bennem is. De két dolog húzott vissza, egyrészt a dac, hogy nem engedhetjük a várost, az itt élőket elmerülni az ipar leépülése után, másrészt a családom. Arra gondoltam, miért menjek máshová, ha a gyökereim itt vannak. Addigra megtanultam azt a közgazdaságtani alaptételt is, hogy a gazdasági csodákért igencsak meg kell küzdeni… Úgy láttam – ma is így érzem –, hogy Magyarország távolabbi részein más lehet az élet, de jobb nem. Én szeretek Miskolcon élni.

– Mondta, kialakult önben a dac. Mit váltott ki akkor?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Ösztönös cselekvést, aktivitást. Ez mindig is bennem volt, hogy bele kell szólni a sorsunk alakításába, a közéletbe is ez sodort. Számomra akkor az is tudatosult, hogy sokat kell dolgozni, ha szemben kell ússzunk az árral az életben maradásért és sikerért.

unnepi_kozgyules_05

– A pályafutását figyelve tele van éles váltásokkal, ugrásokkal. Miért?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Egy része kényszer volt, az én generációmnak ez a sorsa. De ezek – ha akkor nem is úgy éltem meg – mindig előrébb vittek, azaz a kényszerpályák során az élet széles spektrumát sikerült élnem. Például a színház és a MÁV felügyelő bizottsága elnöki széke között nem sok közös van, de úgy éreztem, hogy mindenhol sikerült átadni, ami bennem élt.

– Ilyen nagy váltásnak tűnik, hogy 1998-ban alpolgármester lett, de a humán területek, a kultúra, az egészségügy, a szociális szféra tartozott önhöz – gazdasági szakemberként. Miért?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Azért voltak előzményei, hiszen már 1989-ben elkezdtem a városi munkát. Attól kezdve mindig ott voltam külső-belső szakértőként. Amikor 1998-ban a jobboldal vette át a város vezetését, akkor természetes módon hívtak engem. Azt már az elején láttam, hogy a pénzügyi területtel való foglalkozásról szó sem lehet. Két erős egyéniségű férfikollégám volt a városvezetésben, akik nem engedték ki ezt a kezükből. Gondoltam, ezen nem fogunk vitatkozni. Így választottam ezt a területet, ahol úgy éreztem, hogy hasznosítani tudom az elemzési készségemet, a pénzügyi tudásomat és a humán területen szerzett tapasztalataimat egyaránt. Stratégiai területekről volt szó.

– Mi az, ami a nevéhez kötődik ebből az időszakból?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Például az iskolarendszer átalakítása, ami ugyan sok vitát váltott ki, nagy volt az ellenállás az intézmények részéről, de az élet engem igazolt. A döntések megkönnyítették pénzügyi oldalról a működést és sok többletet adtak a diákoknak. Akkor még nem volt divat, de jó pár iskolát egyházi fenntartásba adtunk. Így lett például a görög katolikusoknak iskolájuk, ami aztán megalapozta, hogy ma görög katolikus exarchátus, sőt püspökség is működik a városban. Ebben az időszakban segítettünk a jezsuita gimnázium bővítésében is. A német nyelvű képzés mellé az én javaslatomra indultak az angol, a francia és a spanyol két tannyelvű osztályok. A döntésben az vezérelt, hogy már akkor lehetett látni, a fiatalok nagy számban el fognak menni a városból munkát keresni. Arra gondoltam, hogy egy régi gazdasági erejét elvesztett város az átmeneti időszakban útravalóként a tudást tudja adni nekik, amit egyszer majd visszatérve ide, értünk is használhatnak.

– Most, több mint 15 év távlatából hogy látja: mit kellett volna másképp?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Mai eszemmel kevesebb politikai vitát folytatnék. Mert azt gondolom, hogy egy vezetőnek szíve joga, sőt kötelessége megválasztani azokat az eszközöket és célokat, amikért dolgozni akar. Ha tetszik a környezetének, ha nem. A választásokkor úgyis eldől, hogy jónak találja-e a környezete.

– Lehetnek építő jellegű kritikák is. Például jelenleg a Miskolc Holding Zrt. felügyelő bizottságának elnöke. A cég működését most is gyakran éri támadás a pártok részéről, például hogy szerintük a csőd szélén áll. Ezekkel nehéz nem törődni…

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Nem foglalkozom ezekkel, nem is kell. A feladatom távol van a politikai színtértől. Ha néha odacsap az ostor vége, azt le szoktam rázni magamról. A megbízást az önkormányzattól kaptam, a munkámról neki tartozom beszámolni. A nagyvárosban az ügyek politikai színezetet kapnak, ezért a pártok kritikáit helyén kell kezelni, tudni kell, hogy itt hatalomjáték folyik, ami nem szolgálja mindig a város érdekeit. De kritika és kritika között különbség van, azért vannak előremutatóak is. Azért, mert valakinek más a politikai ízlése, azért még lehetnek jó gondolatai, s ha azt a város érdekében teszi, komolyan kell venni.

– Ön tanácsokat ad a polgármesternek. Ezek milyen jellegűek?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Amikor 2010-ben dr. Kriza Ákos megnyerte a választást, hívott, dolgozzunk együtt. Öt éve vagyok a holding felügyelőbizottságának elnöke, így azóta együtt dolgozunk. Kikéri a tanácsomat, és jó érzés, hogy a tapasztalataimat kamatoztatni tudom Miskolcért. Például abban, hogy mire figyeljenek oda, amikor egy befektetői tárgyalást elő kell készíteni, melyek azok az ügyek, problémák, amikre fókuszálni kell. Figyelem és elemzem a folyamatokat, és jelzek, ha szükséges. Ez egy széles spektrum a napi feladatoktól a nagy kérdések megválaszolásáig: a mindennapi működés finanszírozása nehézségeinek megoldásától a nemzetközi befektetői kapcsolatokon át a stratégiai döntések megalapozásáig.

– Megfogadja tanácsait a polgármester?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Megfontolja, komolyan veszi, de a döntés az övé, illetve a közgyűlésé.

– Jelenleg – 2007 óta – a Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője. Hogy érzi, helyén van?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Hadd válaszoljak a takarékszövetkezet szlo­genjével: Itthon vagyunk, értéket teremtünk. Ez nekem nagyon tetszik. Mert rólam szól: itthon élek, de előtte bejártam a nagyvilágot. Az értékteremtés pedig egy ilyen kis hitelintézetben mindennapos örömteli tapasztalat. Szakmailag nagy kihívás, vezetés, kicsit polihisztor jelleggel. Hasznosítani tudom a sokoldalúságomat.

– Nagyon sokfelé és sokfélét dolgozott, dolgozik, civil szervezetekben tevékenykedik. Nem szenvedte meg a család?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A gyerekeim úgy nőttek fel, hogy csak késő este láttak, mert sokáig dolgoztam. De azt már egész fiatal koromban felismertem, hogy a gyerekekkel való intenzív kapcsolat nem az együtt töltött idő mértékétől függ. Sokkal inkább a minőségétől. Ilyen szempontból pedig nagyon intenzív a családi életünk, minden fontos dolgot megbeszélünk, a gyerekek előtt nem volt semmi titok. Mindkét fiam jogász, a nagyobbik családalapítás előtt áll, és nagy örömömre most költözött haza Miskolcra.

– Férjével a miskolci Cardinal Mindszenty Kórus tagjai. Aktívan?

Alakszainé dr. Oláh Annamária: Ez a mai napig nagy szerelem! Ha belefér az időbe, mindig visszatérünk. A zene gyerekkoromtól kezdve feltölt, a muzsikálás, az együtt muzsikálás nekem külön öröm. Kikapcsol, és ekkora megterhelés mellett erre szükség van.

– Hajdu Mariann –



Sporthírek