Aláírni, vagy sem: hangfelvétel titokban

Miskolc – Kirúgással fenyegette meg a miskolci önkormányzat egy szocialista képviselője az egyik iskola igazgatóját – írja a hirado-hu.

Kirúgással fenyegette meg a miskolci önkormányzat egy szocialista képviselője az egyik iskola igazgatóját, aki nem akart megbízási szerződést kötni egy céggel. A fenyegetésről titokban hangfelvétel készült. Négy miskolci iskola tavaly félmilliárd forintot nyert egy uniós pályázaton, ennek a pénznek a felhasználásáról beszélnek a felvételen.


Utasítás és retorzió?

A Magyar Televízió Híradó című műsorában leforgatott felvételen a következő hangzott el: „Nekem két lehetőségem marad: az egyik az, hogy utasításra aláírod a szerződést, onnantól kezdve folyik rendes mederben a dolog. A másik lehetőség, hogy én polgármester úrnak elmondom, hogy mi a probléma, kezdeményezhetem nála, hogy mint szakmai vezetőt mentsenek fel a munkavégzés alól, illetve onnantól elindulhat egy ilyen cirkusz.” Az érintett önkormányzati képviselő az MSZP-s Horváth Ottóné, míg a megfenyegetett iskolai vezető Kocsis István, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, aki a következőket nyilatkozta: „Folyamatosan nyomás alatt tartottak, hogy az MSZP által favorizált cégekkel írjam alá a szerződést. Kilátásba helyezték, hogyha ezt nem teszem, akkor felmentenek a munkavégzés alól.” Horváth Ottóné a következőképpen kommentálta az elhangzottakat: „A közbeszerzési törvény az előírja, hogy amikor a közbeszerzést egy cég elnyerte, megvannak azok a szabályok, ami alapján alá kell írni.”


Havi egymillióért

Egy nyiltakozó pedagósus szerint arra is kötelezték őket, hogy például tanácsadói szerződést kössenek egy kft.-vel, havi egymillió forintért. „Ezért a pályaorientációs és pályaválasztási stratégiáért 1,6 millió forintot számlázott le az adott kft., amit mi azért nem tudunk használni, mert ez általános iskolára épült, mi pedig középiskolásokat oktatunk” – mondta a Híradónak Tóth Andrea pedagógus.

A tanulmányokról kiderült, hogy azokat az internetről ollózták össze. „Fogalmazásában zavaros, tehát hozzáadott értéket nem tartalmaz, ebből dolgozni nem lehet, tele van ismétlődésekkel” – közölte Nowoczkiné Tóth Katalin független szakértő.

A használhatatlan tanulmányok miatt az egyik iskola igazgatója hűtlen kezelés miatt feljelentést tett. Az ügyet a Hajdu-Bihar Megyei Főügyészség vizsgálja.

Megkerestük Horváth Ottóné önkormányzati képviselőt és Kocsis István iskolaigazgatót is. Mindketten azt mondták, hogy ma kívánnak nyilatkozni az ügyről.

ÉM

 








hirdet�s