Aktuális teendők és hasznos tanácsok

A nyáron kint tartott cserepes növényeket vigyük be még a fagyok előtt
A nyáron kint tartott cserepes növényeket vigyük be még a fagyok előtt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Novemberben van az ideje annak, hogy beindítsuk a melegházak fűtőberendezéseit, hogy megvédjük az érzékeny növényeket és dugványokat.

Szigeteljük a melegház belsejét légpárnás fóliával. A hidegágyakat is szigeteljük, a különösen hideg napokon pedig tegyünk rá egy plusz réteget. Csak azért, mert most hidegebb a levegő, nem kell megfeledkeznünk a melegház vagy hidegágy szellőztetéséről a melegebb napokon. Így nem lesz állott a levegő, és megelőzzük a nedvesség okozta rothadás elterjedését.

Előkészített talaj

Még mindig van idő a kemény fagyok beállta előtt, hogy gyepesítsük az előkészített talajt. Ha enyhe az idő, talán még egyszer le kell vágni a füvet. Amint ennek is vége, vigyük el a kaszálógépünket a javítóba, ezzel sok idegeskedést megspórolunk jövő tavasszal, amikor az a szerencsétlen masina nem akar majd beindulni.

Vigyázzunk, hogy ne sétáljunk a pázsiton, amikor meg van fagyva a föld, mert nagy barna lábnyomokat hagyunk magunk után ott, ahol letapostuk a füvet. A nyáron kint tartott cserepes növényeket vigyük be még a fagyok előtt, vagy tegyük őket védett ­helyre.

A fűtött lakások száraz klímája nem kedvező az eredetileg trópusi, párás, félárnyékos, mérsékelten meleg környezetben élő szobanövények számára. Ezért aztán vagy sokat kell öntözgetni, permetezni, és a fűtést szabályozni növényeink számára, vagy, ha ez nem lehetséges, sárgulnak, foltosodnak, hullajtják leveleiket. Érdemes szobanövényeink számára a lakásban ablakszekrényt, klímaszekrényt építeni, ahol úgy szabályozhatjuk a hőmérsékletet és a páratartalmat, ahogy az a legkedvezőbb.

Pár hasznos tanács

Kerti szerszámok: november végétől a kerti szerszámokat nagy valószínűséggel hetekig, hónapokig nem fogjuk használni, így tegyük el azokat szakszerűen, hogy tavasszal ne kelljen javítgatni, vagy éppen pótolni az eszközöket. A gereblyét, kapát, ásót, vasvillát tisztítsuk meg, száradás után zsírozzuk be, majd tegyük azokat fedett helyre, ahol nem éri őket nedvesség. A kerti gépeket is megtisztított állapotban helyezzük nyugalomra. A kerti csapot burkoljuk be, hogy ne fagyjon el. Ha még nem tettük meg, a kerti bútorokat, hinta-, vagy függőágyat, és a fagyérzékeny kültéri dísztárgyakat is vigyük fedett helyre most.

Állatok a kertben: mivel hamarosan érkeznek a tényleg erős fagyok, a kertben lakó kutya ólját ajánlott átnézni, szükség esetén javítani, szigetelni, megerősíteni. Télen azonban nem csak az ebek szorulnak extra gondoskodásra, hanem a például a madarak is. Madáretetésre olajos magvakat (ipari napraforgót, bolti madáreleséget, cinkegolyót), gyümölcsöt (faágra szúrt almát) és olykor fatörzsre erősített szalonnadarabot, vagy tálkába kihelyezett vajat használjunk. Fontos, hogy a madarakat akkor etessük, ha a hó, jég, alacsony hőmérséklet miatt nem találnak maguktól élelmet, és még fontosabb, hogy ha elkezdtük az etetést, ne hagyjuk abba egészen kora tavaszig, az időszakos etetéssel ugyanis több kárt okozunk nekik, mint hasznot. Az enyhe időben olykor felébredő sünöket aszpikos macskaeledellel, natúr főtt hússal tápláljuk. A kóbor, élelem után kutató rókák ellen megerősített kerítéssel, és jól záródó kukákkal védekezzünk!

KM