Aktívan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközöket Borsodban

Aktívan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközöket Borsodban
Borsod-Abaúj-Zemplén – Országos közlekedésrendészeti akció részeként a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti Csoportjának éves terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. március 9-én, 10-én és 11-én közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak a megye területén. A rendőrség az akció során elsősorban a passzív biztonsági eszközökre vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi, de emellett az elkövetett egyéb szabálysértések kiszűrésére is kellő hangsúlyt fektet.

A közúti kontroll Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra terjed ki. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci, a Kazincbarcikai, az Encsi, a Sátoraljaújhelyi, a Sárospataki, a Tiszaújvárosi, a Szerencsi, a Mezőkövesdi, az Ózdi és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködnek.

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s