Akinek kocsija van, fizessen…

Lelassulhat a műszaki vizsgáztatás menete, némelyeknek kétszer annyit kell fizetnie május 1-től.

– ebből a kocsitulajdonosok ha mást nem is, annyit mindenképp azonnal észrevesznek majd, hogy (még) többet kell fizetniük. Mind a laikusok, mind a szakemberek körében tartja magát az a nézet, hogy az autózás terén az állam minden lehetőséget kihasznál, hogy „megsarcolhassa” a közlekedőket: hiszen akit autót vesz, akarva-akaratlan évekre előre vállalja, hogy a járgánnyal költségei adódnak, kibújni sem igen tud a kötelezettségek alól, ráadásul az hozzáállás sem veszett ki máig, miszerint „akinek kocsija van, nem szegény, úgyhogy fizessen csak”…

Sok a csotrogány
A hírek szerint hétezer forinttal emelkedik a műszaki vizsgánál fizetendő díj. Amit cserébe „kapunk”: a hivatalos közlés szerint komolyabb számítástechnikai háttérrel megerősített vizsgázási rendszer, továbbá – a sajtóhírek szerint – annak szándéka, hogy jobban ki lehessen szűrni a lopott járműveket. Megint mások azt várják a módosítástól, hogy szigorodjon a vizsgáztatás gyakorlata, tekintve hogy a hozzáértők szerint ma a magyar gépkocsiállomány műszaki állapota erősen „heterogén”, azaz megengedhetetlenül sok a rossz állapotú, a közlekedésben balesetveszélyt jelentő „csotrogány”.
Lapunk több, vizsgáztatást végző cégnél dolgozó szakembert is megkérdezett, ám a válasz mindenhonnan az volt: még nem tudják pontosan, mi lesz május 1-től. Árulkodó ugyanakkor, hogy a közlekedési szakhatóság internetes honlapján is az a témában a legfrissebb közlemény, hogy „Az NKH alaptalannak tartja a kritikákat”. Nevezetesen: a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a közlekedési felügyeleteket is magába olvasztó új hivatal) szerint a rendszer korszerűsítésére igenis szükség van, s hogy „egyes vizsgálóállomások tulajdonosai aláírásgyűjtésbe kezdtek az új szoftver alkalmazása ellen”, az eddigi szisztéma életben maradását szorgalmazva, csak azzal magyarázható, hogy nevezettek érdekeltek a bizonyos szabálytalanságokra is alkalmat adó régi rendszer tovább működésében.

Lassítani a vizsgát?

Az NKH leszögezi: „míg a műszaki vizsgákon megbukott gépjárművek száma csökken, a közutakon végzett ellenőrzések egyre nagyobb számú szabálytalanságot tárnak fel a gépjárművek műszaki állapotával kapcsolatban. Számos jel utal arra, hogy az új rendszer ellenzői közül sokan tévedésből, egyesek esetleg a számukra kedvező mai szabályozás fenntartása érdekében igyekeznek akadályozni a változásokat, majd május elsejét követően lassítani a műszaki vizsgáztatás menetét. A hatóság köteles a szabálytalan piaci működést saját eszközeivel kiszűrni a szabályokat betartó többség érdekében, és elfogadhatatlannak tartja, hogy bárki is személyes vagy üzleti érdekeinek érvényesítése szándékával az autótulajdonosoknak amúgy elkerülhető kellemetlenségeket okozzon, vagy megpróbálja a hatóságot a jogszabályok be nem tartására bírni.”

Behunyt szemmel átengedik

Ilyen adatok talán senkinek nincsenek birtokában, úgyhogy csak a közlekedés terén járatos szakember becsléseire hagyatkozhatunk, ha a szabálytalan műszaki vizsgáztatás arányairól akarunk képet kapni. A vizsgák nagyobb része alighanem szabályosan történik: az erre akkreditált műhelyben megvizsgálják a járművet, és ha mindent rendben találnak, érvényesítik a forgalmi engedélyt. Vannak aztán határesetek – arányaiban nem sok -, amikor mérlegelés kérdése: elküldik-e a tulajdonost, vagy „csikorogva, de átengedik”. És talán harminc százalékra tehető azoknak a száma, kik tudva (vagy félve), hogy járművük a komoly mérlegelésnél könnyűnek találtatna, inkább megfelelő összeget csúsztatnak a szerelő zsebébe, hogy hunyja be a szemét, azaz anélkül üssön pecsétet a vizsgalapra, hogy akárcsak ránézne a „verdára”.

Hányszorosan nem-lopott?

Amennyiben a műszaki vizsgáztatás rendjének módosítása, egyúttal a díj emelése mögött (részben) az áll, hogy az intézkedések révén könnyebben és hatékonyabban kiszűrhetővé váljanak a lopott kocsik – erre szolgál a frissítendő számítógépes nyilvántartás -, akkor joggal kérdezheti számos autós: hányszor fizessünk?! Hiszen autóvásárláskor eredetvizsgálatra van szükség – pénzért. Ezek szerint az időről időre esedékes műszaki vizsgáknál megint megnézik, nem lopott-e a kocsi – megint pénzért. Sokaknak eszébe jut: akkor vagy adják vissza az eredetvizsgálat díját, vagy tekintsenek el az újbóli plusztól.
Más kérdés, hogy a kétszeres vizsgadíj május 1. után is csak az autósok kisebb részére fog vonatkozni. Ahogy a Közlekedési Felügyelettől megtudtuk: csak azokra, akiknek nincs törzskönyvük, vagy „valami gubanc van” a kocsival. Tehát ha a központi számítógéprendszer nem tudja visszaigazolni, hogy a jármű eredete körül minden rendben. Ekkor az alaposabb vizsgálat az integrált vizsga nevet viseli, és plusz 7200 forint befizetését igényli.

Új rendszer

Megyénkben mintegy háromtucatnyi a műszaki vizsgáztatást végző helyek száma, ezek most készülnek fel az új rendszerre, a hatóság felülvizsgálatot végez, néhány napon belül kiderül, mennyi marad közülük – várhatóan mind. A felügyeleten úgy látják, „nem lesz fennakadás”, legalábbis az átállásból, az viszont baj, hogy ez egybeesik a vizsgáztatási „csúcsidővel”, az ügymenet lassulni fog, hiszen a vizsgáztatóknak is tanulniuk kell a változó szisztémát.
A kérdésre, mennyi lehet azon műhelyek száma, ahol ma is el lehet intézni némi készpénzzel, hogy egy ócska járgányra is meghosszabbítsák a forgalmit, nem kaptunk érdemi választ. A hozzáértő hatósági emberek szerint ma már ez a jelenség visszaszorult, bár hogy ne lenne korrupció, senki se meri kijelenteni. Ha másért nem, azért szívesen fizet egyik-másik autótulajdonos hálapénzt, hogy a vizsgáztatás gyorsabban fusson le, mint másoknál.

„Az integrált vizsgálat bevezetésének célja, hogy a járműazonosítók mélyebb, szakértői szintű ellenőrzésén, vagyis az ismert ‘előzetes eredetiségvizsgálaton’ még át nem esett gépkocsik esetében az időszakos vizsgálat eddigi tartalma mellett a jármű adatainak a nyilvántartási adatokkal való összevetését, ezáltal a jármű tulajdoni ’tisztaságának’ ellenőrzését és a nyilvántartási adatok hitelesítését is biztosítsa. A gépjármű-nyilvántartás feltételezhetően meglévő hiányainak pótlása, adatai közhitelességének javítása a gépjármű-bűnözés visszaszorítását szolgálja, a visszaélések számát csökkenti.”
(Integrált vizsga garantálja a gépjárművek adatbiztonságát májustól – a gazdasági és közlekedési tárca közleményéből)