2012.02.9 11:52; Frissítve: 2012.02.9 11:52


Akik közvetlenül hívhatják Gyurcsány Ferencet

Marincsák László és Gyurcsány Ferenc Marincsák László és Gyurcsány Ferenc - © Fotó: Juhász-Léhi István
Miskolc – Mi történt a Marincsák családdal azóta, hogy Gyurcsány Ferenc elköltözött tőlük?

Marincsák László és családja voltak azok az avasiak, akik három napra befogadták a volt miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét. Pár héttel a kiköltözés után arra voltunk kíváncsiak, azóta mi történt velük, tartják-e a kapcsolatot a volt miniszterelnökkel, és így utólag látják-e értelmét annak, hogy Gyurcsány Ferenc az avason, pont náluk ismerkedett a mindennapokkal.

Szerencsére egyre kevesebb a sajtóérdeklődés irántunk – kezdte a családfő. Ugyanis ez zavarta leginkább őket, míg a DK elnöke náluk lakott. Ők úgy gondolták, hogy csak az exminiszterelnök költözik be hozzájuk, nem számítottak arra, hogy a média is megrohanja őket. „De nagy gond nem volt, hiszen Gyurcsány Ferenc tiszteletben tartotta az otthonunkat, és mindig megkérdezte, hogy jöhetnek-e az újságírók, nem zavar-e minket” – mondta László.

Azt is megtudtuk, a kapcsolat nem szakadt meg köztük és ideiglenes lakójuk közt, sőt már meg is látogatták őt Budapesten. „A fővárosba kellett utaznunk, és meghívott minket egy ebédre. Nagyon kellemes volt, jót beszélgettünk. Megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy az avasiak helyzetét javítsa” – mesélte László. A megoldás pedig továbbra is egy törvényjavaslat, amely a nemfizetők, az együttélés szabályait betartani nem tudok kivásárlásáról szól.

Marincsákék bíznak abban, hogy ebből valaha törvény lesz, mintahogy abban is, hogy az exminiszterelnök látogatásának volt értelme, és nem csupán PR-fogás volt. Miért őt hívták? „Egyrészt, hogy a figyelem ide irányuljon, másrészt azt gondoljuk, hogy a kormányon lévő politikusok nem érnek rá egy ilyenre” – érkezett a válasz.

Érte őket támadás?

Mit szóltak a többi politikai párt tiltakozásához? „A Jobbiktól nem vártunk mást, a Fidesz azonban visszafogottabb volt. De reméljük, nem olyan országban élünk, ahol bárki megszabja, hogy kit hívhatunk magunkhoz, vagy éppen mi hova mehetünk vendégségbe” – fogalmazott László.

Érte őket bármilyen támadás amiatt, hogy vendégül látták Gyurcsány Ferencet? Mint mondták: nem sőt, sokan mondták nekik, ha tudták volna, hogy náluk lakik az elnök, átmentek volna ők is beszélgetni. A lányuk iskolájában volt azonban egy diák, aki a közösségi oldalra kiírta: Gyurcsány takarodj!. „De később ő is elmagyarázta, nem a lányom ellen írta ki, hanem mert ez a véleménye az elnökről” – mondta László.

Megtudtuk azt is, hogy Marincsákék közvetlen mobilszámot kaptak Gyurcsány Ferenchez, azt amit ő vesz fel. Persze nem szeretnének ezzel visszaélni, de az elnök maga kérte, ha baj van, hívják, megpróbál segíteni. És a közelmúltbeli budapesti látogatás sem az utolsó találkozójuk volt. „Tavasszal két napra hívott meg minket a budapesti lakásába, és színházba, vagy koncertre is elviszi a családomat. De a programban séta, ebéd is szerepel. Szeretjük Budapestet, az ország szíve, ezért sem utasítanánk vissza a meghívást, meg nem is illik” – hangsúlyozta a családfő.

ÉM-NSZR


Jegyzet: A látogató

Szóval akkor, hogy itt járt Gyurcsány Ferenc – és akkor mi van? – Bujdos Attila írása.

Gyurcsány: ne fogadjanak rám…

Miskolc – Nem „királyt” kellene választani, mondja a volt miniszterelnök.

Gyurcsány nem tudja, hogy kampányfogás volt-e a beköltözés

Az Avas lakói között nagy felbolydulást keltett Gyurcsány jelenléte, voltak akik „beszóltak neki”, a családok nagy része azonban kíváncsisággal fogadta a beköltözést, olyannyira, hogy kedd este az ideiglenes szomszédok vendégül látták Gyurcsány Ferencet egy kis beszélgetésre és szendvicsezésre.

Gyurcsány Ferenc Miskolcon

Miskolc – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csomagol össze szobájában, amint távozik vendéglátóitól Miskolcon.

Gyurcsány Ferenc harmadik napja Miskolcon

Miskolc – Gyurcsány Ferenc utolsó miskolci napján ellátogatott az Észak-Magyarország napilap szerkesztőségébe is.

Gyurcsány Miskolcon – Az MSZP elítéli a Fidesz és a Jobbik támadását

Miskolc, 2012. január 25., szerda (MTI) – Az MSZP határozottan elítéli a Fidesz és a Jobbik támadását Gyurcsány Ferenc ellen, aki az elmúlt három napban Miskolc avasi városrészében, egy panellakásban lakott, az ott élő család meghívására.

Gyurcsány Ferenc Miskolcon – Miskolc polgármesterének a közleménye

Miskolc – Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármesterének a közleménye Gyurcsány Ferenc miskolci tartózkodásáról.

Ma hazaköltözik Gyurcsány Ferenc

Miskolc – A jobb oldal támadja, a bal megvédi, ő meg jól érezte magát Miskolcon.

„Gyurcsány Ferenc hagyja el Miskolcot!”

Miskolc – Erre szólította fel a Fidesz miskolci elnöke az exminiszterelnököt.

Jobbik: Legyen Gyurcsány Ferenc persona non grata

Miskolc – Hívjon össze rendkívüli közgyűlést dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, és ott a képviselők nyilvánítsák Miskolcon nem kívánatos személynek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt – mondta kedd délután Szegedi Márton, a miskolci Jobbik-frakció vezetője képviselőcsoportja rendkívüli ülését követően. Mint a politikus kifejtette, hasonlóra már van példa, hiszen az ivádi testület is elfogadott egy határozatot.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
A szakszervezetek összeállították javaslataikat a Munka törvénykönyve átmeneti szabályairól
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) [...] tovább »
MNB-konferencia: további jelentős forráskivonás várható Magyarországról
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, [...] tovább »
Pusztaottlaka önkormányzata visszautasítja az LMP vádaskodásait
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Pusztaottlaka Önkormányzatának képviselő-testülete visszautasítja az [...] tovább »
Az NFA biztosítja az állami földterületet a Start közfoglalkoztatási programhoz
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a közfoglalkoztatási programok [...] tovább »
Fitch: Közép-Kelet-Európa megtorpan, Magyarországon és Csehországban nem lesz idei növekedés
London, 2012. május 16., szerda (MTI) - A tavalyi ütem felére lassul a tíz közép- és kelet-európai EU-tagállam [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés