Aki teheti, kerülje majd a Búza teret

Akt.:
Aki teheti, kerülje majd a Búza teret
Miskolc – Megújul Miskolcon a 26-os főút Búza téri szakasza. A kivitelezés várhatóan egy hónapig tart majd.

Szerda reggel ízelítőt kaphattak az autósok abból, mi vár rájuk a következő egy hónapban. A Búza téri csomópontban ugyanis rendőr irányította a forgalmat, több útszakaszt, egy-egy sávot lezártak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ugyanis felújítja a Zsolcai kapui csomópont és a Miskolc Pláza-Szeles utcai csomópont közti szakaszt.

A cég közleménye szerint a Közlekedés Operatív Program keretében közlekedésbiztonsági beavatkozásokra kerül sor, és arra figyelmeztetik az autósokat, jelentős forgalomkorlátozásra számítsanak Miskolc belvárosában, illetve előfordulhat, hogy rendőr irányítja majd a forgalmat.

utjavitas-07-aj

A kivitelezés során az útszakasz mindkét oldali kiemelt szegélyét, valamint a gyalogos korlátokat elbontják, új szegélyeket és korlátokat építenek, továbbá az akna fedlapokat cserélik, illetve szintbe emelik és a két szélső, majd ezt követően a belső forgalmi sávok aszfalt burkolatát felmarják, majd újra aszfaltozzák.

Ez az útszakasz Miskolc belvárosának legérzékenyebb és legforgalmasabb helyszíne mind gépjármű, mind gyalogos közlekedés vonatkozásában. Éppen ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők türelmét és megértését kéri, valamint azt, hogy a jelzett időszakban fokozott figyelemmel közlekedjenek, illetve lehetőségeikhez mérten kerüljék el ezt a csomópontot az építés ideje alatt.

ÉM-NSZR


Megújul a 26-os út Miskolc belvárosi szakasza

Miskolc – A közlekedés operatív program keretében megújul a 26-os számú főút Miskolc belvárosi, 250 méter hosszúságú szakasza, amely a borsodi megyeszékhely legfrekventáltabb területe, a nettó 70 millió forintba kerülő beruházás generálkivitelezője a HE-DO Kft., a munka kedden kezdődik – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel hétfőn. tovább »

Kezdődik a nyári útfelújítás Miskolcon

Miskolc – Összesen több mint 23.000 négyzetméternyi útfelület újul meg Miskolcon, mintegy 30%-al több, mint a tavalyi kátyúzások során. A burkolati hibákat 139 helyszínen javítják majd, nagy felületű aszfaltozást pedig 15.400 négyzetméteren tervez a Városgazda Kft. tovább »

Forgalomkorlátozás Miskolc egyik legforgalmasabb csomópontjában

Miskolc – 2015. július 28-án 10 órától előreláthatóan 2015. augusztus 8-ig a MIVÍZ Kft. munkatársai az Uitz – Szemere utca kereszteződésben DN 600-as ivóvízvezetéken végeznek hibaelhárítási munkát. tovább »

Közlekedési és parkolási változások a megyei kórházban

Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban elkezdődött a volt egészségügyi szakiskola épületének átalakítása. Az építkezési munkálatok miatt – előre láthatólag év végéig – a szakiskola és a főépület közötti parkolási lehetőség megszűnik, a kórházon belüli közlekedés nehézkessé válik. tovább »









hirdetés