Akciófilmszerűen: „Tolvaj, tolvaj, fogják meg!”

Miskolc – Klasszikus szinte filmbéli jelenet játszódott le Miskolc belvárosában. Tolvajt kiáltottak, majd nyomás utána, végül állampolgári segítséggel a rendőrök elfogták a fiatalkorú elkövetőt.

A napokban Miskolcon sétált egy idős férfi, amikor hátulról valaki kitépte kezéből autóstáskáját majd a tolvaj futni kezdett. A sértett mellett álló fiatalabb férfi kiabálni kezdett, hogy tolvaj, fogják meg, egyben a menekülő után eredt. Mindeközben értesítette a rendőrséget is.

A járőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol állampolgári útmutatással elfogták a fiatalkorú elkövetőt. Az akciójelenet néhány kilométeres futással, és pár perc alatt zajlott le, sőt az eltulajdonított táska is megkerült.

A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a 17 éves fiatalkorú elkövetőt, egyben gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé.

A taláros testület hat nap elzárással sújtotta a táskatolvajt.

– A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda –