2012.02.6 19:20; Frissítve: 2012.02.6 19:20


Akcióba lépett a szabadnapos rendőr Edelényben

Edelény – A napokban Edelényben hárman ugrottak ki egy hirtelen fékező autóból, majd a támadók egyike vascsővel esett neki az ott sétáló áldozatnak. Hogy nem történt súlyosabb bűncselekmény az egy magát szolgálatba helyező szabadnapos rendőr határozott fellépésének köszönhető.

Edelény belterületén egy hirtelen fékező személyautóból három férfi ugrott ki, majd egyikük vascsővel bántalmazni kezdett egy járdán sétáló férfit. A támadó mindössze pár ütést tudott bevinni, mivel a gyorsan lezajló eseménysorozatnak szemtanúja volt az Edelényi Rendőrkapitányság pihenőidejét töltő rendőre is. A rendőr zászlós felmérve a körülményeket azonnal szolgálatba helyezte magát, egyben kollégái segítségét kérte.

Az ellenőrzés alá vont támadók a rendőri fellépésre alábbhagytak agresszív viselkedésük intenzitásával, a teljes megfékezésükre azonban az időközben kiérkező rendőrjárőrök közbe lépésére volt szükség.

Az Edelényi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást az ügyben. A nyomozás még kezdeti szakaszában van, de annyi már bizonyosan látszik, hogy a magát szolgálatba helyező rendőr egy láncreakciószerű eseménysorozatnak vetett végett határozott fellépésével.

- Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Súlyos baleset öt sérülttel
Harsány, Miskolc - Súlyos közlekedési baleset történt a Harsányi úton szerdán kora este. tovább »
Méh-tolvajokat fogtak Borsodban
Miskolc, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kaptárakat, a bennük lévő méhekkel loptak el ismeretlenek [...] tovább »
Felborult egy Volkswagen Polo
Miskolc, Szirmabesenyő - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolc és Szirmabesenyő között szerdán [...] tovább »
Másod fokon is hét év fegyházat kapott
Debrecen - Benzint öntött volt élettársára és felgyújtotta – később tagadta, hogy ölni akart. tovább »
Romagyilkosságok – Tanúmeghallgatással folytatódott a bizonyítási eljárás
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Tanúmeghallgatással folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés