Akármennyi verőembert küldtök, a hatalom a népé

Akt.:
Akármennyi verőembert küldötök, a hatalom a népé
Akármennyi verőembert küldötök, a hatalom a népé - © Fotó: Kaszás Tamás
Budapest – A népszavazáshoz való jog visszaadását követelték az Együtt Várkert bazár előtti tüntetésén, miután a héten kigyúrt, kopasz alakok akadályozták meg az MSZP népszavazási kezdeményezését. Miközben Orbán Viktor odabent évértékelőn méltatta az ország sikereit, és harcba hívott a brüsszeli bevándorláspolitika ellen, kint egy egyetemi hallgató mondta a legdurvább beszédet. Szurovecz Illés cikke az Abcúgon.

A szervezők szerint három-négyezren gyűltek össze az Együtt tüntetésén vasárnap délután háromkor, amelyet a Várkert bazár elé szerveztek, éppen egy időben Orbán Viktor évértékelőjével. A tüntetés “Lopják a jogom! Vissza a népszavazást a népnek!” címen futott, utalva ezzel arra, hogy a héten kigyúrt, kopasz alakok akadályozták meg a Nemzeti Választási Irodánál, hogy az MSZP leadja a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke az Index tudósítása szerint azt mondta, mindent megtesznek, hogy újra lehessen népszavazni valódi kérdésekben.„Orbán célja kivinni Magyarországot az Unióból, mi ez ellen küzdünk” – mondta. Szigetvári a menekültkérdéssel kapcsolatban azt mondta, szolidaritást kell vállalni Németországgal, és minden menekültet be kell fogadni. Ettől függetlenül szerinte is vannak olyan migránsok, akiknek semmi keresnivalójuk Európában, de “Orbán gyűlöletet kelt olyanokkal szemben is, akik az erőszak, a biztos halál elől menekülnek”.

t2

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke | Fotó: Kaszás Tamás

Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság ügyvivője szerint aljas dolog a menekültekről általánosító kijelentéseket tenni, mert ő sem gondolja, hogy minden fideszes tolvaj, csaló és asszonyverő lenne, noha vannak köztük ilyenek. “Egy piti seftes próbál meg minket átverni a népszavazásnak csúfolt akciójával” – mondta a kormány kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazási kezdeményezéséről.

Kövesdi Veronika egyetemi hallgató, aktivista azt üzente a kormánynak: “Nincs hatalmatok felettünk, akármennyi pénzetek van, akármennyi verőembert küldötök ránk, mert a hatalom a népé! Mindannyian tudjuk hogy bűnösök vagytok. Se Putyin, se Polt Péter, se senki nem véd meg titeket”.

t0

Fotó: Kaszás Tamás

Felszólalt Karácsony Gergely zuglói PM-es polgármester is, aki arról beszélt, hogy a budapestiek többsége nem szeretné, hogy beépítsék a Városligetet. Karácsony megpendítette a 2018-as választás kérdését is: szerinte a népnek kell eldöntenie, ki lesz az a 106 ellenzéki, aki kiáll a fideszes jelöltekkel szemben.

A hvg.hu tudósítása szerint Baranyi Krisztina együttes politikus üdvözölte, hogy sikerült elérni, hogy Ferencvárosban ne avassák fel az antiszemita, zsidótörvényeket megszavazó Donáth György szobrát. Azt mondta, a tüntetőknek, vegyék vissza a jogaikat, ő is kicsiben kezdte, egy játszótér rendbetétele után már az illatos úti mérgező anyagok elszállításán dolgozott.

További képek az eseményről:

t4

Fotó: Kaszás Tamás

t5

Fotó: Kaszás Tamás

t6

Fotó: Kaszás Tamás

t7

Fotó: Kaszás Tamás

t8

Fotó: Kaszás Tamás

Szurovecz Illés | abcug.hu








hirdetés