Akár több ezer ember is tüntethet szerdán Miskolcon

Akt.:
A szolidaritás szalagjai a miskolci Herman Ottó Gimnázium ablakain
A szolidaritás szalagjai a miskolci Herman Ottó Gimnázium ablakain - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Demonstráció előtt: fenyegetik a pedagógusokat, és provokációtól is lehet tartani.

Megyénkben fenyegetik azokat a pedagógusokat, akik nem a tankerületek által meghirdetett köznevelési fórumokon, hanem a Pedagógusok Szakszervezete által szervezett szerda délutáni fáklyás tüntetésen akarnak részt venni. Ezt Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke mondta az Észak-Magyarországnak. Mint ismert, a gimnázium nyílt levele (mely január elején került nyilvánosságra) indította el a tiltakozáshullámot a kormány oktatáspolitikája ellen, és mára országos összefogássá duzzadt.

„Törvénytelen”

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere felhívására a Klik tankerületei köznevelési fórumot hívtak össze, hogy összegyűjtsék a pedagógusok problémáit. Miskolcon ezt már a múlt héten megtartották, amire Balog Zoltán miniszter is eljött. Néhány megyénkbeli tankerületben azonban épp a tüntetés napját jelölték ki a fórum napjának, így a pedagógusok nem tudnak elmenni a Fogadóóra elnevezésű fáklyás tiltakozásra. Pilz Olivér szerint a tüntetés munkaidőn túl lesz, szerdán délután fél 5-től, a pedagógusok szabadidejével pedig senki nem rendelkezhet. Leszögezte: törvénytelen, ha a tankerületi igazgatók kötelezővé teszik a köznevelési fórumot.

Felhívtuk az egyik érintett tankerületet, ahol az igazgató jelezte, több időpontot jelöltek ki, de végül úgy szervezik a fórumot, hogy az ne egy időben legyen a miskolci tüntetéssel.

A szerdai tüntetést a Pedagógusok Szakszervezete miskolci titkárai szervezik. Csabalik Zsuzsanna középiskolai titkár elmondta lapunknak, a demonstrációra több ezer pedagógus, diák, szülő várható, de pontos számot nehéz megmondani, mert a Facebookon szervezkednek a tiltakozók. A miskolci vonulással egy időben országszerte szolidaritási tüntetéseket szerveznek: Budapesten, Budaörsön, Szegeden, Szombathelyen, Pécsett, Sopronban, Veszprémben és Békéscsabán. Sőt a tiltakozás guruló demonstrációvá válik, február 10-én újabb tiltakozás lesz a fővárosban, majd azt követően minden szerdán valamelyik városban. Csabalik Zsuzsanna kijelentette: mindaddig tiltakoznak, amíg a kormány nem hajlandó érdemi reformokat hozni a közoktatásban, ha pedig erre nem hajlandó, az érdekvédők a sztrájk szervezésétől sem riadnak vissza.

Nem a kormány ellen

A fáklyás tiltakozáshoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott. Szűcs Tamás megyei és regionális ügyvivő elmondta: tudomása szerint vidéki városban még nem volt ekkora, oktatással kapcsolatos tüntetés. Felhívta a figyelmet: „nem kormányellenes demonstrációról van szó, hanem az élhetőbb iskolákért tüntetnek, ezért senki ne hozzon kormányellenes jelszavakat”. Az ügyvivőt az is aggasztja, hogy a politika rá akar telepedni a megmozdulásra, sőt provokációtól is lehet tartani.

Szűcs Tamás jelezte: a fővárosból szintén érkeznek demonstrálók, busszal, kocsival, telekocsival utaznak szerdán Miskolcra. A fővárosi Teleki Blanka Gimnázium tantestülete busszal jön a tüntetésre, de nemcsak a telekis tanárok, hanem más iskolák pedagógusai is.

– Az oktatás ügye a legfontosabb, most Miskolcon kell a tömeg – indokolt az igazgató. Véleménye szerint a fáklyás tüntetés nyitánya lehet egy oktatást érintő változásnak. Úgy fogalmazott, ennek mindenképpen komplex változásnak kell lennie, ami csökkenti a gyerekek terheit, és lehetővé teszi a kompetenciaalapú oktatást.

– Hegyi Erika –


Amiért tiltakoznak

 A pedagógusok emiatt tiltakoznak: az oktatás túlzott központosítása, egymással nem összetartozó változtatások, túlzott ismeretanyag a Nemzeti Alaptantervben, rengeteg adminisztráció, béremelést a nem pedagógus dolgozóknak is, legyen szakmai alapon történő egyeztetés!

Együtt a szakszervezetek

 A szerdai, miskolci demonstrációhoz számos érdekképviselet – köztük az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a zeneművészek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egyes szervezetei – csatlakozott, nemrégiben pedig a közlekedési dolgozók is bejelentették, hogy ott lesznek.

Forgalomkorlátozások Miskolc belvárosában a tüntetés idején

Miskolc – Miskolc a február 3-i demonstráció miatt forgalomterelésekre, forgalomkorlátozásokra kell számítani a közlekedőknek. A Miskolci Rendőrkapitányság a közlekedőktől fokozott óvatosságot és türelmet kér.

„Az oktatás nem játék, ne kísérletezzenek!”

Miskolc - A miskolci roma nemzetiségi önkormányzat hétfői rendkívüli közgyűlési ülésén döntött arról, hogy szerdán ők is csatlakoznak a pedagógustüntetéshez.

“Ki tudná jobban azt, mi is történik valójában, mint egy oda járó tanuló?”

Miskolc – “A Herman Ottó Gimnázium tanulója vagyok. És a részese, mindannak ami az elmúlt hetekben történik az iskolámban. Kamerások, riporterek és várakozó tekintetek. Mert mindnyájan várunk…arra, hogy mikor hallgat meg valaki. Mikor hallják meg az utolsó segélykiáltásokat. Mert akkor lesz igazán nagy a baj, ha már nem lesz több segélykiáltás.” – Egy hermanos gimnazista levele.

Tömegtüntetés készülődik Miskolcon, nagy balhé lehet

Budapest, Miskolc – Az ország számos pontjáról indulnak Miskolc felé a szakszervezetek február 3-án, hogy szándékaik szerint többezres tömegként összeállva fejezzék ki szolidaritásukat a tanárok mellett, s demonstrálják a szakszervezeti egységet – írja a nol.hu.

Balog Zoltán fóruma Miskolcon csak olaj volt a tűzre

Miskolc – A Pedagógusok Szakszervezete Miskolc Városi Szervezete úgy döntött, megtartja a jövő hétre meghirdetett tüntetést, derül ki az érdekvédők szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.

Sürget az idő! Gyermekeink jövője a tét! – Újabb nyílt levél a Herman Ottó Gimnáziumból

Miskolc – Szerdán egy miskolci köznevelési fórumon találkozott Balog Zoltán miniszter az iskolák pedagógusaival. Úgy tűnik, nem volt túl sikeres az egyeztetés, mert a Herman Ottó Gimnázium tantestülete újabb nyílt levélben sorolja tovább a magyar oktatási rendszerben fennálló problémákat. A nyílt levelet teljes hosszában közöljük.

Kártyát és jogköröket kapnak az igazgatók

Miskolc – A közoktatás problémáit sorolták szerdán Miskolcon az iskolák vezetői Balog Zoltán miniszternek.

Balog Zoltán: „Ez egy kemény beszélgetés volt”

Miskolc – Miskolcon járt szerdán Balog Zoltán miniszter, hogy a pedagógusokkal találkozzon.

A Hermantól a Hősök teréig vonulnak majd a pedagógusok

Miskolc – Fáklyás tüntetéssel tiltakoznak a jövő héten a kormány oktatáspolitikája ellen Miskolcon.

Horváth Péter: “Soha nem mondták meg, hogy mit lehet nyilatkoznom és mit nem…”

Miskolc – A pedagóguskar elnöke sajnálja, hogy egyelőre nem sikerült a közoktatás gondjain enyhíteni. Az Észak-Magyarország interjúja Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével.

Nyílt levél a Herman Ottó Gimnáziumból

Miskolc – Kedden egy, a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levél érkezett szerkesztőségünkbe. Úgy fogalmaznak: hiába juttatták el észrevételeiket az oktatás irányítóihoz, semmiféle választ nem kaptak.



Sporthírek






hirdetés