Akár nyolc évet is kaphat a két ózdi verekedő

Miskolc, Ózd – Rács mögött marad a kér férfi, akit halálra vertek egy harmadikat Ózdon.

A Miskolci Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint október hó 23-án Ózdon megvertek egy helyi férfit, aki a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak szökésének vagy elrejtőzésének veszélye fokozottan fennáll. Súlyosbítja a helyzetet, hogy bűnösségük megállapítása esetén a terhükre rótt kiemelkedő súlyú bűncselekmény miatt akár 8 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.

Szökéstől tartanak

A bíróság szerint az is „megalapozottan feltehető”, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bűncselekménnyel kapcsolatos nyomozást és bizonyítást.

ÉM-SZB








hirdetés