Ajándékkal érkeztek a kutyasétáltatók

Akt.:
Ajándékkal érkeztek a kutyasétáltatók
© Fotó: Kozma István
Miskolc – Egy kutyus talált gazdára szombaton, az Állategészségügyi telep nyílt napján.

A miskolci Állategészségügyi Telep minden kutyusa örülhetett az elmúlt szombaton, hiszen ismét nyílt nap volt, és a telepre érkező önkéntesek szívesen sétáltatták meg az árva ebeket. Persze csak azokat, akik erre alkalmasak.

Az önkéntesek adományokat is hoztak, főleg kutya­konzerveket – tudtuk meg Görcsösné Szegedy Eszter telepvezetőtől. Jelezte: szükségük lenne még kutyatésztára és -pelyhekre a rosttartalom miatt.

Elmondta azt is, a nyílt napok rendkívül hasznosak, hiszen ilyenkor minden kutyust le tudnak mozgatni. A hétköznapokon kevés idő jut sétáltatásra a rengeteg teendő mellett.

A sétáltatás arra is jó, hogy kiderüljön, hogyan viselkednek a kutyák ilyen helyzetben. Jelenleg 60 kutya és 9 cica várja gazdáját a Fonoda utcán. Mindegyikük megérdemelné, hogy valódi, gondos, szerető gazdákhoz kerüljön.

ÉM-HE