Ahol szeretettel összegyűlünk

Az ongai betlehem Oláh Istvánnal
Az ongai betlehem Oláh Istvánnal - © Fotó: magánarchívum
Onga – Különleges turistalátványosság, a település ékessége, az ongai szabadtéri betlehem.

A múlt rendszerben a karácsony fenyő ünneppé egyszerűsödött, aminek a politikai és a vallási összeférhetetlenség volt az oka, ma inkább fordított folyamat figyelhető meg. A szakrális jelképek már nemcsak a szigorú értelemben vett egyházi életre szorítkoznak, hanem az egyszerű hétköznapokba is beszivárognak. Egyre több település szán időt, energiát helyi betlehem felállítására. Ongán különleges látványosság karácsony környékén a kivilágított szabadtéri betlehem, amely 2014 óta díszíti minden évben a főteret az adventi időszakban. Az építmény története Oláh István virágkereskedéséből indult.

Mindenhol megcsodálják

– Sok évvel ezelőtt egy karácsonyi kiállításon találtam a betlehemet, amit ma Ongán, a polgármesteri hivatal mellett állítanak fel. Két raklap méretű, de olyan különlegesnek találtam, hogy azonnal megrendeltem – mondta.

– Az installáció hetven-nyolcvan centi nagyságú, részletesen kidolgozott, öntött műgyanta figurákból áll. Ezeket kézzel, színesre festették, ezért az alakok arca tökéletesen kidolgozott. Először a nagykereskedésünkbe került a kompozíció. Friss szalmát tettünk a szobrok alá, és teamécsest helyeztünk Szent József lámpásába, amit mindenki megcsodált.

Farkas Lászlóné, Onga jegyzője rendszeresen jár hozzánk vásárolni, és megtetszett neki az építmény. Öt éve még nem volt Ongán központi betlehem, és úgy döntött, hogy megvásárolja, így a város ékessége lett – tudtuk meg Oláh Istvántól.

Barlangistálló a főtéren

– A főtéren, egy füves területen találjuk a messziről faháznak tűnő bódét, amely számos látogatót vonz a településre. Közelebbről már látszik, hogy fenyőágakkal, girlandokkal díszítették, és plexiüveggel védték az alkotást az időjárási és egyéb viszontagságoktól.

Egy barlangistállóban három jászol áll. A középsőben pihen a kis Jézus, a mellette lévő kettő pedig az állatok etetésére szolgál, amelyek közül boci, csacsi és bárányok veszik körül a szent gyermeket. A kisded közvetlen környezetében áll József és Mária, fogadják a napkeleti bölcseket, akik éppen tömjént, aranyat és mirhát hoznak. Már egy pásztor is megérkezett, és az angyalok szintén megmutatkoznak. Sötétedés után az egészet kivilágítják fényekkel és egy üstökös csillaggal. Az ünnep végén, mivel minden alkatrész mozdítható, visszahelyezik az eredeti dobozába – tudtuk meg.

A szent család ünnepe

Az év legszebb ünnepe túlmutat a vallási kereteken, hiszen a szeretet és a család összetartozása egyetemes emberi értékek.

– Számomra a betlehemek azért jelentenek sokat, mert olyan hangulatot árasztanak, mint a karácsonyi összejövetel, amikor az egészen közeli rokonok és a távolabbi barátok is együtt ünnepelnek. Átvitt értelemben tehát lehet egy betlehemi kép középpontja az ünnepi asztal vagy a karácsonyfa, ahol a család szeretettel összegyűlik – zárta a beszélgetést Oláh István.

ÉM-DA


Prügy - A tiszatardosi betlehemesek látogattak el Prügyre és az általános iskolába, hogy bemutassák a 32 éves együttes műsorát. ÉM

Betlehem, a miskolci színházból
Miskolc - Olasz mintára készült annak idején a miskolci Betlehem. Immár húsz éve, hogy a Miskolci Nemzeti Színház vezetése megálmodta és elkészíttette a Betlehemet, amelyet a megyeszékhely főutcáján, a Széchenyi szobor mellett megcsodálhatnak a járókelők. A kis Jézust és környezetét megörökítő al...