Ahol szemétből nőnek a hegyek

Romos, omladozó házakat és rengeteg szemetet találtunk a Gizella utcában
Romos, omladozó házakat és rengeteg szemetet találtunk a Gizella utcában - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Szinte hihetetlen, de a belvárostól néhány méterre hulladék­lerakónak használják a házak udvarát.

Égig érő szeméthegy fogad bennünket a Gizella utca 2. szám alatt. Kapu és kerítés híján az udvar teljesen nyitott, már ha azt udvarnak lehet egyáltalán nevezni. Mert inkább hasonlít szeméttelepre, patkányok tanyájára. Lyukas vödrök, sörösdobozok, műanyag flakonok, nagy méretű szivacsdarabok hevernek ott, egymás hegyén-hátán, de még egy kiszolgált fotel is éktelenkedik a szeméthegy tetején. Szemben a pékség, sokan járnak oda friss kenyérért. Az egyik középkorú férfi csak csóválja a fejét.

– Ez egészségügyi szempontokból is aggályos. Az udvar tele van patkányokkal – mondja, majd elsiet.

Egy másik férfi épp a kocsijába ül be, ő is a közelben lakik.

– Hát mit mondhatnék erre? Pedig milyen szép kis házak lennének itt, ha rendbe tennék őket – jegyzi meg.

Újabb szemétdomb

Végigsétálunk az utcán. Sok házban laknak, de soknak még az ablaknyílását is befalazták, hogy illetéktelenek ne költözzenek be az épületbe. A Gizella utca páratlan oldalán egy szakasz megint csak szeméttelepre hasonlít, de itt nem az udvaron, hanem az út melletti füves területet használják szemétlerakónak. Szinte mindenféle limlom megtalálható itt, még kiszuperált, autóba való gyermek­ülést is látunk.

A 10. számú ház sem bizalomgerjesztő. Bár ennek udvarát vaskerítés védi, de az udvaron majdnem akkora szemétdomb éktelenkedik, mint az utca elején. Lehangoló látvány.

Az egyik házból egy férfi jön ki. Állítja, nem tudja, ki hordja ide azt a sok szemetet.

„De azt a saját szememmel láttam, hogy este utánfutóval szállítják a 2. szám udvarába a lomot. Szivacsokat, meg mindenféle kacatot. Leakasztják a szeméttel teli utánfutót, betolják az udvarra, kiborítják a tartalmát, aztán visszaakasztják az utánfutót, és már mennek is. Nem ismerem őket, de nem tudnak mit tenni az ott lakók sem. Szégyellik is, hogy ilyen az udvaruk. A bajok akkor kezdődtek, amikor az udvar első lakásából kiköltöztek, mert az ott élők elmentek külföldre. Akkor aztán a lakást kezdték szétbontani. Elvitték a tetőt, a gerendákat és mindent, ami mozdítható – sorolja a férfi.

Lyuk a falon

Kiderül, nem ez az egyetlen ház, ami így járt. Az utca közepén az egyik lakatlan ingatlannak belátni az ablakán. A látvány megdöbbentő: a ház hátsó falán hatalmas lyuk tátong, valószínűleg az ajtót szabadította ki onnan valaki, tokkal együtt. Két házzal arrébb pedig még ennél is különbet látunk. Egy volt háznak már csak az utcafront felőli falai állnak. Se teteje, se hátsó-, se oldalfala.

Hogy mi történt itt, azt az egyik az utca végi házban élő nőtől tudjuk meg.

– Az egy önkormányzati lakás volt, de amikor a lakók megkapták az értesítést, hogy menniük kell, kiköltözés után elhordták szinte az egész házat. Gondolom, eladták, amit kibontottak. Nem volt mindig ilyen ez az utca. A ’80-as évek elején kezdődtek a gondok, amikor olyan emberek költöztek ide, akik a környezetükre cseppet sem igényesek. Már sok családot kilakoltattak innen, de még mindig maradtak problémás családok. Itt végzik el a dolgukat az utcán. A mi házunknak nagy kapuja van, de van amikor az alatt folyik be a vizelet – vázolja a helyzetet a nő. Kérdezzük, ki hordja oda szemetet.

– Hát azok, akik a Szinva-partra is – jegyzi meg, de többet nem akar mondani.

Hegyi Erika


A tulajdonosnak megy a számla?

Kerestük a terület önkormányzati képviselőjét, Eperjesi Erikát, aki lapunknak jelezte, a rendészet folyamatosan ellenőrzi a Gizella utcát és környékét. Utánajár, hogy mikor jártak a rendészek arra utoljára, és hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy a szeméthegy eltűnjön. Hozzá­tette: megkeresi a miskolci önkormányzatot is, hogy figyeljenek oda a Gizella utcai problémára.

Az önkormányzat szóvivőjétől, Szabó Mátétól annyit tudtunk meg, hogy ha hozzájuk bejelentés érkezik, akár az utcában lakóktól vagy a rendészettől, hogy hulladéklerakónak használják a telkeket, akkor az önkormányzat hivatalból elrendelheti a szemét elszállítását, majd annak költségeit kiszámlázza a tulajdonos részére. Jelezte: a jogszabályok szerint a terület tulajdonosának a kötelessége gondoskodni az őrzés-védelemről és rendben tartásáról is.


Elborítja a szemét az Avast
Miskolc - A hóolvadás után látható csak igazán, mennyire szemetes a történelmi Avas, a kilátó környéke. Nem válik díszére a városnak a látvány. ÉM [related-post post_id="4143411"] [related-post post_id="4128976"]

Az ominózus ingatlan hátulról
Miskolc - Elképesztő körülmények között él József, de az egyik utcabeli szerint ő is hibás. Miskolc belterületéről, ha nem is a közvetlen belvárosból érkezett újabb olvasói jelzés arra nézve, hogy nagyon elszaporodtak a patkányok. Elszaporodott rágcsálók A neve elhallgatását kérő nő arra hívta ...