Agyonvágta a mosógép – a rendőrség keresi a gondatlan szerelőt

Nyomozást indított a rendőrség egy június közepén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetrin történt áramütés ügyében. A településen mosás közben, a fürdőszobában ért áramütés egy asszonyt még június 12-én. Az október elejére elkészült szakvélemény szerint a baleset azért történt, mert a keverőtárcsás mosógép eredeti, gyári kettős szigetelését korábban megbontották. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy június közepén, Pócspetrin, mosás közben a lakása fürdőszobájában ért halálos áramütés egy 43 éves asszonyt. Akkor szakértőt rendeltek ki az okok felderítésére, a vizsgálatot közigazgatási eljárásban a nyírbátori rendőrök indították. A szakértő napokban elkészült jelentése szerint a halálos áramütést az okozta, hogy a mosógépben megbontották az eredeti, gyári kettős szigetelést. Most azt is vizsgálják, hogyan került a családhoz a gép, illetve ki szerelte azt. Az is lehetséges, hogy a gépet találták, vagy az asszony maga nyúlt hozzá. Ha az utóbbi eset bizonyosodik be, megszüntetik a nyomozást.








hirdet�s