Agyonütte munkaadóját, majd félholtra verte a pultost – 15 évet kapott érte

Tizenöt év fegyházbüntetésre, tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla hétfőn azt a jászberényi férfit, aki 2008-ban egy husánggal agyonütött egy 85 éves asszonyt a pénzéért. A férfi az asszonytól szerzett pénzt a közeli sörözőben gépen eljátszotta, majd a pultosnőre támadt, és sörösüvegekkel addig verte a fejét, míg azt a fiatal nő fel tudta emelni a földről. Több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek az ítélőtábla – tudta meg a Független Hírügynökség a Koszta Jánostól, a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkárától.

A 32 éves, büntetett előéletű férfi a Jászberényhez tartozó Meggyespelén többször is végzett ház körüli munkákat az egyedül élő, 85 éves özvegyasszonynál. A gyilkosság napján éppen arról állapodtak meg, hogy megigazítjaa félrecsúszott tetőcserepeket. A férfi ezután a közeli sörözőbe ment, ahol a nála lévő kétezer forintot rövid idő alatt elitta, illetve eljátszotta. Visszament kölcsönkérni az asszonyhoz, de ő nem adott neki. A férfi ekkor mérgében egy fahusánggal hátulról fejbe vágta. Az idős asszony nem sokkal később belehal koponyasérüléseibe. A gyilkosa még előtte annyit tett, hogy a haldokló asszony testét arrébb vonszolta, hogy az utcáról ne lehessen látni. Ezután a lakásban talált 25 ezer forinttal visszament a kocsmába, ahol a megszerzett pénzzel már egyszerre két játékgépen játszott.

A pénz másfél óra alatt el is fogyott, így következő áldozatának a pultosnőt szemelte ki. Törött és ép sörösüvegekkel addig ütötte a 29 éves, életéért könyörgő nőt, amíg az már nem tudta felemelni a fejét a földről. A férfi ezután kivett a pénztárgépből 23 ezer forintot és távozott. A nő túlélte a bántalmazást, de maradandó sérüléseket szenvedett.

A férfi ezek után egy ideig rokonainál rejtőzött, végül a rendőrök elfogták a szolnoki vasútállomáson. Előzetes letartóztatása ideje alatt öngyilkosságot is el akart követni, de cellatársai megakadályozták. A Debreceni Ítélőtábla hétfőn helyben hagyta az I. fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság ítéletét, és 15 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit, 10 évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától.








hirdet�s