Aggteleki igen az olimpiai csapatra

Aggteleki igen az olimpiai csapatra
Az egykori diósgyőri birkózónak, Deák Bárdos Mihálynak szerencsét kíván az elnök.    

Kétnapos kihelyezett elnökségi ülést tart a Magyar Birkózó Szövetség Aggteleken, ahol a csütörtöki legfőbb pont az volt, hogy a grémium „zöld utat” adjon a pekingi olimpiai kvótát megszerzetteknek. A tagok ebéd után bő fél órára elvonultak a Cseppkő Hotel egyik különtermébe, majd amikor végeztek, Hegedűs Csaba elnök a jelenlévő újságírók tudtára hozta – az amúgy már ismert – névsort, a tíz utazót, illetve kísérőiket.
– Egy nehéz kvalifikációs rendszeren keresztül szereztük meg ezt a tíz helyet – folytatta a szervezet irányítója. – Előzetesen, a három szakágat tekintve nyolc-tizenkettő hely megszerzését tűztük ki célul, vagyis ezt sikeresen teljesítettük. Szerintem ez lesz minden idők legerősebb olimpiája, amelyen a mi csapatunktól három érem a maximális elvárás.

Fantasztikus személyiség

A Kínába utazó különítményben ott van a miskolci születésű 33 esztendős klasszis, Deák Bárdos Mihály is, akiről Hegedűs Csaba kijelentette: ,,Misi a válogatott egyik legeredményesebb versenyzője, aki a kötöttfogású csapat kapitánya. Egy fantasztikus személyiség, aki az évek során diadalt diadalra halmozott. Szeretnénk, ha ő is a dobogón tudna végezni, és bár korábban nem volt szerencséje, reméljük, hogy ez Pekingben másképp lesz.”

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon miként vélekedik az elnök a megyénk élklubjában, a Diósgyőri BC-ben zajló munkáról.
– Sokakat meglepett a DBC tavalyi szereplése, hogy megnyerték az egyesületi pontversenyt. De ahol olyan szakemberek vannak mint Repka Attila… Nem véletlenül van itt a legfontosabb elnökségi ülés, megyei jelenlétünkkel is tisztelgünk azok teljesítménye előtt, akik ilyen szinten viszik előre a birkózósportot Borsodban; nem megfeledkezve Rónai Kálmán elnökről, s nem azért, mert éppen itt ül mellettem.

A magyar birkózócsapat:
Szabadfogás: Hatos Gábor (74 kg), Kiss Gergely (96 kg), Aubéli Ottó (120 kg).
Kötöttfogás:
Módos Péter (55 kg), Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (74 kg), Fodor Zoltán (84 kg), Virág Lajos (96 kg), Deák Bárdos Mihály (120 kg).
Női: Sastin Marianna (63 kg).

Eredmények
Deák Bárdos Mihály olimpia helyezései
2000, Sydney:
130 kg (kötöttfogás): 1. Rulon Gardner (Egyesült Államok), …11. Deák Bárdos Mihály (Magyarország).

2004, Athén:

120 kg (kötöttfogás): 1. Haszan Barojev (Oroszország), …10. Deák Bárdos Mihály (Magyarország).

Hetedik lett
Az elnökség tagjai az ülést követően autóba ültek, és elindultak Kassára, ahol ezekben a napokban zajlik a junior Európa-bajnokság. Aggteleken ott volt Vatai László női szövetségi kapitány is, aki lapunknak beszámolt a már „lebirkózott” diósgyőri fiatal hölgy, Nagy Cintia (44 kg) szlovákiai szerepléséről is.

Cintia az első meccsét egy török versenyzővel szemben elveszítette, aki bekerült a döntőbe, majd a visszamérkőzésen egy bolgár lánytól kapott ki, és végül a hetedik helyen végzett. Természetesen a helyezéssel nem vagyok elégedett, ám a hozzáállásával, és a magával a teljesítménnyel igen, hiszen mindent kihozott magából. Sajnos, Cintiának nincs megfelelő edzőpartnere…








hirdet�s