Aggasztóan kevés a beruházás

Különösen az építési beruházások zuhanása mutatja, hogy aggasztóan kevés új pénz áramlik a gazdaságba, ami a középtávú fejlődés legnagyobb gátja lehet elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett gyorstájékoztatójából kiderül, hogy 2007. második negyedévében – 2006. hasonló időszakához képest – 0,4 százalékkal kisebb volt a nemzetgazdaság összberuházásának értéke. Az első negyedévnél kis mértékben, 0,1 százalék a növekmény, az első félévben 0,2 százalék a növekedés.

Az építési beruházások 8,2 százalékkal estek. Óriási, 48 százalék a zuhanás a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás terén, bár a KSH felhívja a figyelmet arra, hogy ebben a tavalyi magas bázisadatnak is szerepe van. Elsősorban az útépítések visszafogása miatt 8,5 százalék a beruházások csökkenése a szállítási, raktározási, postai és távközlési szolgáltatásokat is is magában foglaló ágazatban.

Kiemelkedő invesztíció zajlott a feldolgozóiparban, a növekedés itt 26 százalék a második negyedévben. Ehhez elsősorban a gumitermék-, villamosgép- és járműgyártás beruházásai járultak hozzá – áll a KSH kommentárjában. A közlemény nem nevesíti, de valószínűleg a Hankook gumiabroncs-üzem befejeződött beruházása adta a legnagyobb hányadot.