AFGÁN TÚSZDRÁMA – egyelőre nem jártak sikerrel a tárgyalások

Cáfolta a német túsz szabadon engedéséről szóló híreket az afgán belügyminisztérium. Szombaton reggel közölték, a kormány delegációja folyamatosan tárgyal a túszejtő tálibokkal, és bíznak benne, hogy eredményesen zárulnak a megbeszélések. Közben a tálibok tudatták: a 21 még életben lévő dél-koreai túsz ügyében csak a lázadók ellenőrizte területen hajlandóak a tárgyalókat fogadni. A német túsz ügyében a berlini külügyminisztérium is teljes gőzzel a túszdráma megoldásán dolgozik. A 62 éves mérnököt egy másik társával együtt két hete, szerdán rabolták el a tálibok Afganisztánban – a fővárostól, Kabultól 100 kilométerre délre. A szélsőségesek az egyik németet megölték.
A 2001-ben hatalmuktól megfosztott lázadók azt követelik a német kormánytól, hogy vonják ki a háromezer fős katonai kontingensüket az országból. Az afgán vezetéstől pedig a tálib foglyok szabadon engedését próbálták így kicsikarni.

A tálibok egy nappal később 23 dél-koreait is foglyul ejtettek. Kettőt közülük kivégeztek, a többi 21 ügyében viszont csak tálib területen hajlandóak folytatni az alkudozást. A szélsőséges iszlamisták azt követelik, hogy Szöul azonnal vonja ki csapatait Afganisztánból, különben végeznek a többi tússzal is.








hirdet�s