Affér a DVTK tréningjén

Akt.:
Szerdán már szent volt a béke Georges Griffiths és Németh Milán között
Szerdán már szent volt a béke Georges Griffiths és Németh Milán között - © Fotó: dvtkinstagram
Miskolc – A vétkes védő és a csatár is pénzbüntetést kapott klubjától keddi tettéért.

Kedden tartotta heti első foglalkozását a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata azt követően, hogy az együttes szombaton 1-1-es döntetlent ért el Kispesten, a Budapest Honvéd otthonában. A Sivic Tomislav vezetőedző által irányított szakmai stáb tegnapelőtt kora délután vezényelte az együttes tagjait az egyik edzőpályára, ahol minden úgy zajlott, ahogyan azt a szakvezető eltervezte. Információink szerint azonban öt-tíz perccel a tréning hivatalos vége előtt történt egy s más a pályán: Griffiths ugyanis rácsúszott Németh M. lábára, utóbbi ezt zokon vette, különböző szavak kíséretében hangot is adott nemtetszésének, ugyanígy cselekedett az elefántcsontparti légiós is, majd a felek között elcsattant néhány pofon. Mindezek után Sivic Tomislav jobbnak látta, ha véget vet az edzésnek, amely már egyébként is a befejezéséhez közeledett.

Már korábban is

Az eset kapcsán szerdán megkerestük a trénert, hogy megkérdezzük ezen afférról, ám Sivic Tomislav szűkszavúan ennyit mondott: „Nem szeretnék erről a dologról beszélni, nyilatkozni, mert ez a klub belső ügye. Arra figyelünk, hogy megfelelően felkészüljünk a Videoton ellen, mert nyerni szeretnénk” – fogalmazott az Észak-Magyarországnak a vezetőedző. Érdekesség, hogy a két labdarúgónak már nem ez az első közös esete, ugyanis hónapokkal ezelőtt Griffiths hasonlóképpen „odatett” Némethnek – a két futballista egyébként korábban másfél szezonon keresztül csapattárs volt a Lombard Pápa TFC-nél.

Szerdán megkerestük a klubot is, hogy érdeklődjünk arról, vajon lesz-e, lehet-e bármilyen következménye a két futballista kakaskodásának, kapnak-e esetleg mindezért bármilyen büntetést. A DVTK nem sokkal ezután az alábbi közleményt tette közzé:

Lezártnak tekintik

„A DVTK kedd délutáni edzésén egy ütközés után csapatunk két játékosa, Georges Griffiths és Németh Milán összeszólalkoztak, majd né-mi dulakodást követően a vezetőedző az öltözőbe parancsolta a játékosokat. Az érintettek még kedden éjszaka személyesen átbeszélték a történteket Árki Gábor sport­igazgatóval, ez alapján a klub vezetése pénzbüntetéssel sújtotta a labdarúgókat. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a Diósgyőr számára még akkor is elfogadhatatlan a játékosai részéről az ilyen, sportemberhez méltatlan magatartás, ha tudjuk, ehhez hasonló eset nem egy klub életében előfordult már. A DVTK ezzel lezártnak tekinti a történteket, így a szerda dél­előtti tréningen már újra teljes létszámban vett részt a keret, és tovább készül a hétvégi, Videoton elleni rangadóra.”

– Molnár István –


A mester örült neki

Rövid időn belül ez már a második olyan eset a csapatnál, amelynél játékostársak különböznek össze. Amint az ismert, április 4-én, a Paks elleni hazai bajnoki találkozó szünetében, a pályáról való levonulás közben Grumic és Koman „keménykedett” a másikkal: ,,Ennek is örültem. Én örültem, legalább mutatták, hogy nem mindegy, hogy mi van. Ez egy pozitív dolog nekem. Nem úgy kellett ott, de legalább valami történt… Volt egy kis vita, ami mindenhol van. Lerendeztük félidőben. Mindkettőnek valahol igaza volt, de legalább mutatták, hogy nem mindegy. Én ebből a szempontból nézem ezt” – mondta erről hat nappal ezelőtt Sivic Tomislav.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés