Advent – A siket és nagyothalló gyerekeket támogatja idén a FICSAK

Budapest – A siket és nagyothalló gyerekek támogatására szervezi meg idei a Fiatal Családosok Klubja hagyományos jótékonysági adventi vásárát december elsején a Millenáris park B épületében.

A mostani kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet egy közös ügyre és az önkéntesség fontosságára egyaránt – emelte ki Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón kedden.

“Az önkéntesség arról szól, hogy felelőséggel tartozunk nemcsak a szűk környezetünk, hanem a tágabb közösségünk iránt is” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzáfűzte: ezt a felelősséget tudjuk kifejezni azzal, ha önkéntes tevékenységet folytatunk vagy anyagi támogatással segítünk egy-egy jó ügyet.

“A Fiatal Családosok Klubja harmadik alkalommal szervezi meg adventi jótékonysági vásárát családszervezetekkel összefogva” – mondta Király Nóra, a klub alapítója és a jótékonysági vásár kezdeményezője. Hozzáfűzte: idén több mint 50 szervezet csatlakozott a felhíváshoz és érkezik a Millenáris parkba, hogy a karácsonyi vásáron saját, kézzel készített ajándékait árusítsa és a befolyt összeggel a Jel Alapítvány jelnyelvet népszerűsítő munkáját támogassa.

Az elnök kiemelte: az adománygyűjtésen túl az esemény kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nagyothalló emberekre, hiszen Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással.

“Azok a siket gyerekek, akik halló családba születnek, nem tudnak arról, hogy milyen fontos a jelnyelv számukra a nyelvi és más fejlődés szempontjából is” – fejtette ki Tempfli Kátya, a Jel Alapítvány elnöke. Hozzátette: a szervezet azért dolgozik, hogy lehetőséget és eszközt nyújtson a Magyarországon élő hallássérültek számára nyelvi jogaik teljes körű megélésére. Többek közt ezért hozták létre a jelnyelvi játszóházat is, amelyben siket és halló gyerekek játszhatnak együtt. Ezt a játszóházi formát bemutatják majd az adventi vásáron is.

A rendezvényen a vásár mellett egész napos színpadi programokkal és gyerekfoglalkoztatóval is készülnek. A fellépők között lesz Kozma Orsi énekesnő, valamint a Ringató csapata is, akik elsősorban a legkisebb gyerekekkel érkezőket várják. A Családok Éve programsorozat részeként advent időszakában öt vidéki városban is tartanak majd Ringató Advent – Ezer család énekel családi napot, ennek a sorozatnak a budapesti helyszíne lesz majd az Adventi Jótékonysági Vásár.

-MTI-