Kosárlabda

2019.07.03. 12:30

Az Eb-ről egyből a vb-re

A DVTK sportszakmai igazgatója és a játékosa: szakvezető és csapatkapitány.

Berecz Csaba

Völgyi Péter

Fotó: Ádám János

Csütörtökön kel útra és négy hétig haza sem jön az ifjúsági magyar leány kosárlabda-válogatott, amely előbb a Bosznia-Hercegovinában megrendezésre kerülő U18-as Európa-bajnokságon vesz részt, majd ezután rögtön a Thaiföldön sorra kerülő U19-es világbajnokságon játszik mérkőzéseket. Az elsőként Szarajevóba utazó magyar delegációnak két diósgyőri tagja is van, ugyanis a válogatott melletti, szövetségi edzői feladatokat Völgyi Péter, az Aluinvent-DVTK NB I.-es női kosárlabdacsapat sportszakmai igazgatója látja el, míg a játékosok között, csapatkapitányként Kiss Angelika képviseli Miskolcot, a diósgyőri kosárlabdát. Lehetett volna több DVTK-s is az utazók között, de Vég-Dudás Anna végül kimaradt az utazó keretből.

– Anna a felkészülés elejétől velünk volt, és jól dolgozott, ám a többiekhez képest, akik sok évvel korábban kezdtek el kosárlabdázni, még van lemaradása. Az olaszországi felkészülési tornán mutatkozott meg igazán, hogy a sebességbeli és a fizikai hiányosságok miatt még nem tart ott, hogy rá ilyen világversenyeken építeni lehessen – mondta Völgyi Péter. – De ha továbbra is szorgalmasan dolgozik, akkor ez változhat. Számára most az elsődleges az, hogy fizikai téren rendben legyen, és már el is kezdte ezt a munkát Miskolcon, Fodor Csilla útmutatásai alapján. Az ilyen magas lányok, mint amilyen Anna, különleges felkészítést igényelnek, személyre szabott munkát kell velük végezni, ezért van szükség olyan erőnléti edzőre, aki csak vele foglalkozik.

Még sűrűbb

A tavalyi évben az U18-as korosztály szintén Eb-n és vb-n is részt vett, és akkor is Völgyi Péter volt a csapat szakvezetője. A sűrű program sok játékos számára nem lesz ismeretlen, ugyanis több olyan sportoló is tagja a keretnek – mint például a diósgyőri Kiss Angelika –, akik tavaly is ott voltak az U18-as kontinensbajnokságon és az U19-es világbajnokságon.

– Most még a tavalyinál is sűrűbb a program, mert akkor két napot legalább itthon lehettünk a vb és az Eb között, most viszont Szarajevóból egyenesen, pontosabban Isztambul érintésével Bangkokba repülünk, és csak július utolsó napjaiban érkezünk vissza Magyarországra – mondta Völgyi Péter. – Egy éve hamarabb volt a vb, mint az Eb, és a világbajnokság nagyon jól összerázta a csapatot, a negyedik hely után a kontinensbajnoki bronzérem széppé tette a nyarat.

Az Eb fontosabb

Arra a felvetésre, hogy sokan most is tagjai a keretnek az „éremgyárosok” közül, azt felelte Völgyi Péter, hogy sérülések és más okok miatt sem ugyanaz ez a csapat, mint a tavalyi, de kétségtelen, hogy több olyan játékosuk is van, akik rendelkeznek nemzetközi szinten szerzett tapasztalatokkal. És hogy mire lehet jó az idei csapat?

– Most is az Eb-szereplés a fontosabb, az idén is szeretnénk a legjobb négy közé kerülni – jelentette ki Völgyi Péter. – A szarajevói torna nagy esélyese a francia válogatott, még úgy is, hogy a két legjobbjuk nem lesz jelen, ugyanis a felnőtt Eb-n szereplő gall csapatnál vannak. Ami minket illet: a tavalyi felkészülésünk tökéletes volt, és mivel a lányok többsége csak az idén érettségizett, ez akkor nem zavart be. Most ez is nehézséget jelentett csakúgy, mint az, hogy többen sérüléssel bajlódtak. A vb-n olyan csoportba kerültünk, amire az elképesztő szó a leginkább illő, az Egyesült Államok, Ausztrália és Dél-Korea lesz az ellenfelünk az elején. Mivel azonban a mezőnynek mind a 16 tagja részt vesz az egyenes kiesés szakaszban, a cél az, hogy a negyedik meccsünket, a nyolcaddöntőt nyerjük meg.

Kosárlabda leány U18-as Eb, U19-es vb

U18-as Eb, Szarajevó, július 6–14.

A csoportbeosztások, A-csoport: Horvátország, Olaszország, Belgium, Németország. B-csoport: Magyarország, Szerbia, Fehéroroszország, Oroszország. C-csoport: Csehország, Franciaország, Izrael, Spanyolország. D-csoport: Litvánia, Lettország, Bosznia-Hercegovina, Lengyelország.

U19-es vb, Bangkok, július 20–28.

A csoportbeosztások, A-csoport: Mozambik, Lettország, Kanada, Thaiföld. B-csoport: Mali, Belgium, Kína, Argentína. C-csoport: Magyarország, Egyesült Államok, Dél-Korea, Ausztrália. D-csoport: Kolumbia, Japán, Németország, Spanyolország.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!