Adóságcsapdában az állam

A felelőtlen és tapasztalatlan gazdaságpolitika miatt Magyarország adósságcsabdába kerül – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján, melyet valamennyi megyeszékhelyen figyelemmel kísérhetett a technika segítségével a helyi média.

Elmondta:  az elmúlt három évben az államadósság növekménye 22,425 milliárd dollár volt, ami azt jelenti, hogy az elmúlt három év alatt jobban nőtt az államadósság, mint az 1989 előtti negyven évben összesen.

Hozzátette: Magyarországon az egy főre jutó adósság – beleértve a újszülötteket – 1,3 millió forint.

A politikus hozzátette: nem csak az államnál, de az önkormányzatoknál is elindult egy eladósodási hullám.

Vinnai Győző helyi választókerületi elnök ezt követően a nyíregyházi viszonyokat részletezte. Elmondta: a megyeszékhely közel 8 milliárd forint adósságot halmozott fel, mely egész évi költségvetésének 20 %-a.

Ezzel a város kimerítette a hitelfelvétel törvényi határát. Ennek visszafizetése a következő generációra hárul majd.

– Sipos Marianna - 

 








hirdet�s