Adományt kapott az ózdi kórház

Balról: dr. Eszenyi Géza, dr. Zsiga Marcell, Riz Gábor, Földi Jenő és dr. Fábián Imre
Balról: dr. Eszenyi Géza, dr. Zsiga Marcell, Riz Gábor, Földi Jenő és dr. Fábián Imre - © Fotó: KT
Ózd – Az észak-borsodi gyógyító intézmény tíz­millió forinttal gazdagodott.

A péntek délelőtti rövid ünnepségen dr. Eszenyi Géza, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója elmondta: eszközbeszerzéshez azért kellett segítségért folyamodniuk, mert saját forrás nem állt rendelkezésükre. Ezért megkeresték a Szerencsejáték Zrt.-t annak érdekében, hogy a társaság támogassa a nőgyógyászati műtétek magasabb szintű elvégzését segítő, a betegeket kímélő műszer megvásárlását.

Kisebb terhelést jelent

Az eszközről a főigazgató annyit árult el, hogy használata révén nem kell hasfalat nyitni, így a beavatkozás kisebb terhelést jelent a betegek számára, ráadásul általa lerövidül a gyógyulás ideje. A kórház kezdeményezését felkarolta Riz Gábor, a térség ország­gyűlési képviselője, továbbá befogadta, majd támogatandónak ítélte a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., amely – dr. Zsiga Marcell ügyvezető igazgató közlése szerint – 6 millió forintos támogatást ítélt meg az úgynevezett műtőtorony megvásárlásához. Ez az összeg azonban nem lett volna elegendő a beszerzéshez, így beszállt az üzletbe az Ózdi Ipari Park Kft. is. Utóbbi – amint arról Földi Jenő ügyvezető igazgató tájékoztatást adott – 4 millió forinttal társult a kezdeményezéshez, így a műszert néhány héten belül megvásárolhatják.

A kórház nevében a főigazgató és dr. Fábián Imre, a szülészeti-nőgyógyászati osztályt vezető főorvos – aki szavai szerint a betegeket is képviselte a bensőséges hangulatú eseményen – mondott köszönetet a társaságok segítségéért.

ÉM-KT