Adományból fejlesztettek Mezőkövesden

Adományból fejlesztettek Mezőkövesden
Mezőkövesd – Idén is nagyon komoly segítség a mezőkövesdi Rendelőintézetnek.

Több mint félmillió forint gyűlt össze a tavasszal megrendezett mezőkövesdi Mentő-Rendőr-Tűzoltó jótékonysági bálon. A nagyszabású rendezvény bevételét szeptember 24-én adták át a mezőkövesdi Városi Önkormányzat Rendelőintézete vezetőjének.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság, a Városi Mentőállomás és a Mezőkövesdi Tűzoltóság második alkalommal rendezte meg a jótékonysági estet. A szervezetek tagjai az első bálon a Városi Rendelőintézet digitális röntgenarchiváló készülékének beszerzésére gyűjtötték a pénzt. A jótékonysági est résztvevői ebben az esztendőben is a Rendelőintézet javára ajánlották fel a bevételt. A pénzt ezúttal egy kiemelten fontos egészségügyi műszer felújítására fordították.

Példás összefogás

„Egy röntgen kiolvasó berendezés elromlott az intézményben, ami nagy szolgálatot tesz abban, hogy a tüdőbetegségeket minél eredményesebben fel lehessen ismerni és a páciensek hatékonyan gyógyulhassanak. A példás összefogásban részt vevő szervezetek tagjai ennek a berendezésnek a javításához járultak hozzá a jelentős támogatással. A javítás összesen három millió forintba került, melyhez a jótékonysági bál bevétele mellett a Mezőkövesdi Önkormányzat biztosította a forrást.” ˜– emelte ki dr. Tóth József, a Városi Önkormányzat Rendelőintézetének orvos-igazgatója.
Az adomány ünnepélyes átadásán Gyenes László, a városi mentőállomás vezetője munkahelyi elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen, így Koroknai Péter tűzoltó alezredes, a Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának vezetője és Szerencsi Árpád rendőr alezredes, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője adta át a jótékonysági bál bevételét dr. Tóth József igazgatónak. Az egészségügyi intézmény vezetője köszönetet mondott a bál szervezőinek és résztvevőinek a felajánlásért, amely idén is nagyon komoly segítséget jelent a Rendelőintézetnek.

-BK-








hirdet�s