Adomány mellé segítség

Adomány mellé segítség
© Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Az állatok világnapja alkalmából vitt adományt Csöbör Katalin a MÁSA-nak.

Több zsáknyi használt ruhát vitt adományként Csöbör Katalin országgyűlési képviselő az állatok világnapja alkalmából a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak (MÁSA) szerdán. A használt ruhákat a menhely betegszobájában használják majd fel, az ott lábadozó állatok ugyanis ezen fekszenek. Mivel a rongyokat naponta többször is cserélik a négylábúak alatt, ezért ebből állandó utánpótlásra van szüksége az alapítványnak.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Csöbör Katalin méltatta az önkéntesek munkáját, és felajánlotta segítségét a MÁSA telekügyének megoldásához. Mint arról lapunk is beszámolt, az alapítvány több mint tíz éve vár arra, hogy az önkormányzattól a tulajdonukba kerüljön a terület.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Erre azért lenne szükségük, hogy a működésükhöz szükséges folyószámlahitelt megigényelhessék.

Kisfalvi Nyina, a MÁSA elnöke megköszönte az adományt és a segítséget is, hangsúlyozva, reméli, hamarosan fellélegezhetnek az évek óta húzódó telekügylet miatt.

– ÉM –








hirdet�s