Adománnyal segítettek a rászoruló embereken

Mezőcsát – A napokban bensőséges hangulatú ünnepséget tartottak a Mezőcsáti Kistérség Humánszolgáltató Központban.

A karácsony közeledtével megszaporodnak a karitatív tevékenységek, ilyenkor sokan és sokat tesznek azért, hogy a rászorulókon segítsenek. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara politikamentes gyűjtő-szervező akciója, melynek jegyében kétszázhúsz adományozó gazda egy kamiont kitevő, háromszáz zsák búzát ajánlott fel.

A számok imponálóak: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összegyűjtött 15 ezer 680 kilogramm búzából 11 ezer 260 kiló lisztet őröltek, s ebből 7 ezer kiló a megyénkben, mintegy 4 ezer pedig a határon túl élőknek jut.

Méltatták az akciót

A Magyarok Kenyere Alapítvány „Sok millió búzaszem – egy nemzet” mottójú akcióját méltatta Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, aki szólt az adományozók tevékenységéről és kiemelte, hogy a lisztből Abaújtól Dél- és Észak-Borsodon át Zemplénig – a karitatív szervezetek közreműködésével – sok rászoruló részesül majd.

Az átadást folyamatosan végzik, így karácsonyig minden kedvezményezett átveheti csomagját. Az ünnepségen szót kért Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere, aki megemlítette, hogy a hivatalos gyűjtőhely a város határában volt, majd kijelentette: az ünnepek alatt sok helyben élő éhes szájnak is jut majd a gazdák felajánlásából.

– ÉM-KT –



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából






hirdetés