Helyi közélet

2015.04.15. 15:04

Alpaka-terápia - Az embereket nem köpik le

Miskolc - Léptük halk, természetük békés. A Baráthegyen az alpakák a terápiás állatok.

Miskolc - Léptük halk, természetük békés. A Baráthegyen az alpakák a terápiás állatok.Cleopátra és Pumukli munkához készülődik. Vastag gyapjútakarójuk tele szalmával, így nem mehetnek dolgozni. Szerencsére gondozóik türelmesen fésülgetik, szépítgetik őket. Aztán indulás. Az alpakapár már jól ismeri a járást, és jól ismeri azokat az autista fiatalokat is, akikkel együtt teljesítik majd az akadályokat.

Kitűnő páros

– Én Cleopátrát akarom vezetni! – örül meg a fekete színű jószágnak Zoli. Szavait tettek követik, megragadja az alpaka kötőfékét, és igaz, még segítséggel, de szépen, türelmesen, ahogy kell, kezdetét veszi a nagy figyelmet igénylő munka. Először csak lassú séta, aztán bójakerülgetés következik. Házikóba be és ki, ez már nehezebb feladat, de az akadályrudak átlépése sem egyszerű. Zoli büszke, arca sugárzik. Ő és Cleopátra kitűnő páros. Néha veszítenek csak a séta ritmusából, amikor a fekete alpakalány meglát egy kis zöld fűcsomót a lába alatt. Mert annak nem tud ellenállni, rögtön legelészni kezd.

A Baráthegyi majorságban járunk, ahol az ország első alpakaterápiája működik, tudományosan: állatasszisztált terápiának vagyunk szemtanúi. Bohus Viktória, a majorság istállóvezetője ismertet meg bennünket a gyógymód lényegével.

– A két alpaka szeptemberben érkezett a Baráthegyre. Régi álmunk teljesült ezzel, hiszen külföldön járva azt tapasztaltuk, hogy sok helyen alkalmazzák ezeket a békés állatokat autisták és más, fogyatékossággal élő emberek fejlesztésére, gyógyítására. Magyarországon azonban nem volt ennek hagyománya – mesél a kezdetekről Viktória. És hogy miért pont az alpaka? Megtudjuk, számos érv szól mellette.

– Az Andokban élő háziasított teveféle gyengéd, barátságos, külső megjelenése bizalmat sugároz. Tiszteletben tartja mások személyes terét, békésen keresi a kapcsolatot. Kíváncsi, de nem tolakodó, tanulékony, engedelmes, léptei csendesek, nem kelt félelmet. Gyapja rendkívül finom, a kézműves foglalkozások kedvelt alapanyaga. Szintén fontos, hogy emberek számára az alpaka nem terjeszt veszélyes betegségeket, és sokáig él, 20–25 évig.

Nem bántanak

Beszerzésük azonban nem volt könnyű, árulja el Viktória. Különösen kancát nehéz találni, mert drága, és nem szívesen adják el őket. Pumukli és Cleopátra azonban végre itt van, hamar megszokták új munkájukat, hiszen azelőtt is emberek között nevelkedtek, és ha minden igaz, Baráthegyen hamarosan megszületik az első alpakacsikó.

Pumukli és Cleopátra külön-külön azonban nem bírható munkára. Csak akkor engedelmeskednek, ha együtt vannak, hiszen társas lények, és nagyon ragaszkodnak egymáshoz – árul el még több titkot a fiatal párról Viktória. És még valami: az alpakák annyi szeretetet adnak, amennyit kapnak.

Kvaszta Zoli, aki autista fiatalember, közben a pálya utolsó akadályát is teljesítette Cleopátrával.

– Az alpakák nagyon aranyosak. Amikor először megláttam őket, azt hittem, hogy lámák. Sok a jó tulajdonságuk, engedelmesek, meg lehet őket simogatni, nem bántanak minket. Csak a kutyát köpték le egyszer, mert azt hitték, hogy veszélyt jelent számukra. Néha makacskodnak, amikor meglátják a zöld füvet. Olyankor leállnak zabálni. Ma reggel is például, mert még nem reggeliztek.

Zoli csak mesél, mesél, úgy tűnik, élete legszebb élményei közé tartozik az alpakavezetés.

Forró Ábel, aki szintén autista fiatalember, még annyit tesz hozzá, hogy ezekkel az állatokkal nagyon jó együtt dolgozni, mert aranyosak, szolidak, nyugodtak, érzékenyek és félénkek. És bár sok állat él a farmon, de az ő kedvencei Pumukli és Cleopátra.

Kinek ajánlják az alpaka-terápiát?

  • Hiperaktív, figyelemzavarral élő gyerekeknek
  • Down-szindrómásoknak
  • Értelmileg akadályozott személyeknek
  • Autizmus spektrum zavarral élő személyeknek
  • Depressziós élethelyzetben lévőknek
  • Ép és fogyatékos személyeknek egyaránt

  • Csökkenti a szorongást

    Mire jó az alpaka-terápia? Hangulatjavító, csökkenti a szorongást, a stresszt, csökkenti a vérnyomást, a pulzus­számot, a páciensek szociális, kommunikációs készségei javulnak, enyhíti a viselkedési zavarokat, növeli az önbizalmat, az önbecsülést. Az alpakák alkalmazásával csökkenthető az agresszivitás, javítható a koncentráció, a figyelem. Fejlődik a mozgáskoordináció, és jó bevezetője a lovasterápiának.

    A foglalkozások időtartama 15 perc, egy fővel két szakember, egy tréner és egy terapeuta foglalkozik az állatok közreműködésével.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában