Adatokat cserél a környezetvédelmi tárca és a KSH

Kölcsönös adatcseréről szóló megállapodást írt alá Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Pukli Péter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke kedden. A két intézmény ezentúl megosztja egymással a környezetvédelmet érintő adatokat, melyek segítik a hazai környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi döntések megalapozását, és a statisztikai hivatal is folyamatosan naprakész környezeti információkkal dolgozhat – tudatta közleményben a KVVM.

A minisztérium és a statisztikai hivatal együttműködése a levegővel, a hulladékkal, a zajjal, a természetvédelemmel, a vízgazdálkodással és a környezetpolitikával kapcsolatos adatokat érinti. Az együttműködés eredményeképpen közös adatok felhasználásával készül a magyar üvegházhatású gázok kibocsátási leltára, és megszületik egy légszennyező anyagokra vonatkozó adatnyilvántartás is. A KvVM stratégiai zajtérképek és a KSH-tól származó adatok segítségével méri fel, hogy mekkora a zajszennyezésnek kitett lakosság aránya az országban, és a két szervezet megosztja egymással a földhasználatra és a védett természeti területekre vonatkozó adataikat is. Az együttműködés segíti továbbá a felszíni és felszín alatti vizek állapotának és terhelésének feltérképezését, míg a tárca hidrometeorológiai adatokat bocsát a KSH rendelkezésére. A felek az adatokat díjmentesen, további feldolgozásra alkalmas formában juttatják el egymásnak.








hirdet�s